Századok – 1933
Értekezések - BARÁTH TIBOR: A VII. nemzetközi történettudományi kongresszus 430
A VII. NEMZETKÖZI TÖRTÉNETTUDOMÁNYI KONGRESSZUS. 435 hiszen valóban él a régibb korok iránti rokonszenv, virágoznak a segédtudományok, s a história antiqua iránt a nagygyűlés is élénk érdeklődést mutatott. Gondoljunk csak arra a nemzetközi bizottságra, amely a liturgikus szövegek kiadását tűzte ki céljául, avagy arra a szintén új bizottságra, amelyik a numizmatikát óhajtja tanulmányozni, avagy az Európa középkori városainak inventáriumát elkészítő tudós csoportra. Befejezésül szenteljünk néhány sort egy másik kérdésnek is : a nemzeti érzékenységből fakadó kisebb-nagyobb történettudományi vonatkozásoknak. Ezek — a rend szerint — a saját irodalom védelmében jutnak kifejezésre. G. Luzzato olasz gazdaságtörténész rámutat1 például azokra az okokra, amelyek külföldön oly benyomást keltettek, mintha az olasz gazdaságtörténet teljesen elhanyagoltatnék és csak idegenek, nevezetesen német tudósok művelnék. E hiedelem — írja Luzzato — csak részben indokolható a történeti termékek jellegével, melyek sok esetben valóban túlságosan is töredékesek, hiányával minden szélesebb érdeklődést keltő tartalomnak. Inkább talál az a magyarázat, amely a főmozzanatokat a körülményekben véli fellelhetni, elsősorban a szervezetlenségben. Az olasz gazdaságtörténeti cikkek ugyanis apró-cseprő szemlékben, helyi vagy vidéki tudományos közületek füzeteiben jelennek meg, olyan orgánumokban, melyeknek jelentősebb olvasóközönségük egyáltalán nincs, külföldön pedig legnagyobbrészt ismeretlenek és hozzáférhetetlenek. C. Petranu kolozsvári tanár a helyreigazítást nem egészen így értelmezi. Rövid lélekzetű cikkében2 szükségesnek tartja az egész eddigi kutatás tárgyilagosságát kétségbevonni s kijelentem, hogy azok „nemzeti elfogultságban szenvedtek, miáltal különösképen a románok rövidültek meg". Ezt az állítólagos megrövidülést aztán igyekszik alaposan helyrepótolni, kiutalványozván a kultúralkotás oroszlánrészét az „őslakosságnak". Kijelenti, hogy a művészetek területén „az erdélyi magyarok jórészt csak megrendelők voltak" s hogy „a faanyagból építkezés a románságnak ősidők óta jellemző vonása, tőle erednek az összes fatemplomok is". Éppen úgy, mintha se székely kapu, se székely fatemplom nem is léteznék e világon. Ügyes elrajzolást végez a belgrádi A. Soloviev,3 aki a corona regni-ve 1 kifejezett szuverenitást úgy tünteti fel, mint szláv állameszmét, mely aragón, francia és magyar közvetítéssel jutott hozzájuk, a lengyelekhez és csehekhez. Ezzel szemben mi szerényen megelégszünk fogalmazványainkban azzal a beállítással, hogy Közép-Európában egy „sui generis" alkotmánytípus alakult ki. Mi kevésbbé gondolunk arra, hogy szükséges volna 1 Italiani e stranieri negli studi di storia economica dell'Italia, Résumés, II., 55. 1. 2 Der Anteil der drei Nationen Siebenbürgens an der Ausgestaltung seines Kunstcharakters, Résumés, II. 156. 1. 3 Corona regni, dévéloppement de l'idée de l'État dans les monarchies slaves du Moyen-Age, Résumés, I., 311. 1. 28*
