Századok – 1933

Történeti irodalom - Pöschl Arnold: Die Regalien der mittelalterlichen Kirchen. Ism. Török Jenő 323

324 TÖRTÉNETI IRODALOM. ki. Ekkor azonban különböző tényezők hatása alatt érdekes bomlási folyamat indul meg az egyházi vagyonban. Részint a világi hatalom ébredt jogainak tudatára, különösen az egyháziaknak az államügyekbe való mind erősebb bekapcsolódása révén, s követelte a maga részét ; részint az invesztitúra-harcból győzelmesen kikerült egyház féltékenyen őrködött legszorosabban megillető — tehát tisztán lelki célokat szolgáló — javai fölött. E kétfelé huzó tendencia mellett nagy szerep jut az egyház, simonia-ellenes küzdelmének, a római jogi szellem előretörésének, mely a koraközépkori jogfelfogással szemben élesen különböztet közjog és magánjog között, végül pedig a skolasztika disztingváló hajlamának. Az egyházi vagyon így kettéválik : egyfelől az istentiszteleti célokat szolgáló vagyon (kegyes adományok, tizedjövedelem) „spiritualia" vagy „divina" néven az egyház, másfelől a világi szolgálatok fejében nyert birtokok és haszonvételek (várépítési, pénzverési, vámszedési, vásártartási jogok stb.) „saecularia" vagy ,,regalia" néven az állam hatalmi körébe kerülnek. Ez a regále-fogalom első — de tágabb értelemben vett — felbukkanása. A wormsi konkordátum korában a kettéválás már világosan kimutatható. A regálék invesztitúrája az államhatalmat jelképező jogarral történik ; a „spiritualiák" birtoklása világiak részéről e kor íróinak szemében súlyos bűn volt. Ezután a regálék csoportja tagozódik először alanyi, majd tárgyi szempontból is. így kezdik regálén, szűkebb értelemben, csak az uralkodótól származó birtokokat és haszonvételeket crteni, legvégül pedig csak ez utóbbiakat. A Staufok alatt ilyen értelemben rögződik a regále-fogalom ; hivatalos megállapítást nyer a ronkáliai gyűlés határozataiban s ilyen értelemben kísérhető végig az egész középkoron át a XVIII. század jogi felfogásáig. P. a történeti fejlődésen kívül vizsgálja a regáléknak az egyházi vagyon többi részéhez való viszonyát, végül pedig közjogi jelentőségüket, hogy a regálék az egyházi vagyonnak csak kisebb részét tették, s az uralkodók tulajdonjoga csak ezekre terjedt ki. A XII. század óta kifejlődő hűbéri kapcsolat alapjait tehát elsősorban itt kell keresnünk és nem az esetlegesen adományozott hűbérbirtokokban. Az egyházi vagyon súlypontja nem ezeken nyugodott. Mellettük ugyanis tekintélyes allodiális birtokok szerepeltek. Per accidens azonban megeshetett, hogy valamely egyház vagyona a maga egészében hűbérbirtok volt, aminthogy praktikus jogi analógiával élve ma is előfordulhat, hogy valamilyen vagyon kizárólag ingatlanból vagy csak pénzből áll ; az elvétve előforduló ellenmondó adatok tehát ilyen értelemben magyarázandók. P. imponálóan gazdag forrásanyag alapján, minden éles polémiát kerülve, építi fel elméletét. Ervelése az egyházi vagyon tagozódását s a regále-fogalom kialakulását illetőleg különösen meggyőző. A hűbéri viszonynak erős korlátozása azonban, különösen amennyiben Stutz általánosan elfogadott Eigenkirche-