Századok – 1933

Történeti irodalom - Farkas Gyula: A „fiatal Magyarország” kora. Ism.: Joó Tibor 319

320 TÖRTÉNETI IRODALOM. benne. F. nemcsak hogy ilyen erősen, sőt kizárólagosan szociológiai-históriai érdeklődéssel fordul az irodalom múltja felé, de egyenesen ezt tartja az irodalomtörténelem feladatának, — erre visszatérünk, — s így sok igen fontos megállapítást tesz a köztörténelem körében is. E tárgyi mozzanatok értékelésére azonban mi nem vállalkozunk, s a következőkben csak néhány metodikai megjegyzést készülünk tenni. F. azon történetírók közé tartozik, akik nem mindig ugyanazt a minden részletében kidolgozott módszert alkalmazzák változatlan merevségben, hanem kikutatják és felismerik az egyes történeti jelenségek, a fejlődés szakaszainak egyéni megértési módját. Két könyvéből és a ,,Minervá"-ban 1931-ben közölt értekezéséből — „Táj- és nemzedékszemlélet a magyar irodalomban" — megállapítható ez. Nem alkalmaz valamely módszert, hanem magából az anyag szükségleteiből, tényeiből alakítja ki. A magyar romantika korának irodalmi életét a táji elkülönödöttség és az ezen alapuló kulturális tagolódottság tényével magyarázta, most a nemzedékek viszonyában ismeri fel a kor struktúráját, s a fejlődés dinamikáját. Sőt, igen helyesen, két könyve közös vezérmotivumát is magából az anyagból meríti, amikor a magyar nemzeti irodalom kialakulására irányítja legfőbb figyelmét s a nemzeti mivolt teljesértékű irodalmi kifejezésének a törekvését teszi az ábrázolás gerincévé. ,,A magyar romantika" nagy érdeme is az, hogy egy idegen inspirációjú irodalmi mozgalomnak egész sajátos, egyéni nemzeti tartalmát sikerült felderítenie. F. szemléletében a fejlődés folytonossága úgy tagolódik, hogy egy beteljesülés és a hozzátartozó előkészület tesznek egy korszakot. Ezért van, hogy jólehet első könyvében több szó esik a romantikát megelőző fejlődésről, címül a tulajdonképeni tárgyat kifejezendő mégis ezt választja, s ebben a könyvében sem részesül kevesebb figyelemben Vörösmarty nemzedéke, mint Petőfié, de a kulminációt ez utóbbiban látja. Elméletileg seholsem fejti ki, de nyilvánvaló, hogy abból az érzésből fakad ez a periódizálás, hogy a korszellem lényege szerint probléma, feladat, tehát ilyenként is jellemezhető legjobban. A „fiatal Magyarország" kora a XIX. század negyvenes évei, tendenciája pedig megteremtése „az egyetemes nemzeti irodalomnak, melyben egy jobb sorsra érdemes faj nemes arculata tükröződik örök emberi érvényességgel a művészi kifejezés legnagyobb fokán" (303.). E cél megvalósulását Petőfiék alkotásában látja F., tehát ők jelentik annak a fejlődésnek az értelmét, mely Vörösmarty, Eötvös és Petőfi nemzedékének békés és harcos, de mindenképen termékeny vonatkozásaiban nő a magasba. Ezért adják Petőfiék a könyv címét. A generációk problémája az utolsó öt-hat évben a történetfilozófia vitatásainak előterébe került és egyesek már benne látják a történelmi magyarázat mindent megoldó bölcsek-kövét. Ezek a túlzások tesznek ellenszenvessé minden metodikai fel-