Századok – 1933
Értekezések - FETTICH NÁNDOR: A levediai magyarság a régészet megvilágításában - 250
A levediai magyarság a régészet megvilágításában. I. közlemény. A magyar történetnek legfényesebb korszaka az a .másfél század, melyet a magyarság európai szereplésének kezdetén részint Oroszország területén, részint mai hazájában töltött el. Ezekután még néhányszor tudta csak megközelíteni azt a politikai hatalmat, melynek súlyát akkor fél Európa érezte. Természetesen ennek a másfél századnak első része fontosabb ránk nézve, mert ez magyarázza meg a honfoglalásnak és az azután következő úgynevezett kalandozásoknak rendkívüli teljesítményét. Amikor ennek a mintegy félszáz éves, a nemzet ezeréves történetében rövid, de következményeiben annál súlyosabb korszaknak történetét vizsgáljuk, nem elégszünk meg a sokat idézett irodalmi források adataival, de nem is támaszkodunk tisztán a honfoglalóktól ránk maradt tárgyi emlékekre. Előbbiek egyoldalú képet adnak, utóbbi forrás pedig, mint a közelmúlt évtizedek archaeológiája mutatja, önmagában keveset mond, illetőleg nehezen szólaltatható meg. A különféle tudományágaknak olyanféle összefogása volna szükséges, mint amilyennek ideálját Ipolyi Arnold rajzolta meg a mult század közepén.1 A különböző források felhasználása mellett természetesen az sem közömbös, hogy milyen érdeklődéssel lát a kutató a munkához. De egyúttal tárgyunkhoz is akarunk alkalmazkodni, amikor a honfoglaló magyarság kialakulásának kérdését az ismert történeti kérdések mellett az anyagi és szellemi kultúra területeire osztva el, mérleget 1 Ipolyi A. : Magyar Mythologie, 2. kiad., Budapest, 1929, .3—16. 1. Amennyire kora nívóját messze meghaladó és úttörő volt Ipolyinak ez a fejtegetése, annyira nem vették azt komolyan a későbbi generációk. Ennek oka az egykorú kedvezőtlen kritikán kívül részint a túlnagy követelmény volt, melyet Ipolyi állított a magyar őstörténet kutatójával szemben ; másrészt az a körülmény, hogy a kiválóan elképzelt módszer a kivitelnél a tudományos segédeszközök tökéletlensége miatt (amire Ipolyi is céloz : i. m. 8. 1.) nem tudott kellőképen érvényesülni.
