Századok – 1933

Szemle - Császár Edit: A hajdúság kialakulása és fejlődése. Ism.: Györffy István 224

224 szemle. Császár Edit: A hajdúság kialakulása és fejlődése. A debreceni Tisza István Tudományos Társaság honismertető bizottságának kiadványa. VII. köt., 28. füzet. Debrecen, 1932. 8° 67 1. — A hajdúságról csak néhány kisebb tanulmány jelent meg eddig ; pedig, hogy mennyire fontos szerepe volt ennek a földönfutókból rekrutálódott népnek, az most a trianoni békekötés után derült ki, amikor a törökvilág pusztításai után idegen fajú népekkel betelepített alföldi részeket a nemzetiségi elv alapján leszakították Magyarország testéről. Ha Bocskay meg nem szervezi s le nem telepíti az ő korában az ország csapásának tekintett hajdúkat, akkor ezeken a területeken is idegen nemzetiségek laknának, s ezzel a területtel is kisebb volna Csonka-Magyarország. A hajdúság kialakulásával ós fejlődésével keveset foglalkozott a róluk szóló irodalom, s lassanként megcsontosodott az a bal vélemény, hogy a letelepített hajdúk nagyrészt rácok voltak. Az újabb kutatások derítették ki, hogy Bocskay hajdúi alföldi magyarok, akiknek letelepítése és helyhez kötése a nehéz körülmények ellenére éppen azért történhetett meg nagyobb zökkenés nélkül, mert települési területükön otthon érezték magukat. Szerző eredeti forrásokon felépült tanulmánya a hajdútársadalom kialakulását és fejlődését tárgyalja. Megállapítja, hogy Bocskay seregében csaknem kizárólag e területek férfilakossága harcol, tehát népiségében egységes. A hajdú városok régi lakossága sem pusztult ki teljesen s a letelepített hajdúság velük összeolvadva, erős gyökeret eresztett. A hajdúság vagyontalan nemesekből és parasztokból toborzódott. Annak a zsoldjába állt, aki felfogadta. Bizonyos primitív ideálok azonban mégis szúnnyadoztak lelkében. Ilyen eszme amely a hajdúságot észrevehetőleg áthatja, a vallási, továbbá a feudális kapcsolat ideája. (Hűségük kezdetben csapatkapitányukon túl nem terjed, később azonban rendíthetetlen hívei lesznek az erdélyi fejedelmeknek.) A hajdúság letelepedése és a hajdútársadalom kialakulása nem ment végbe minden nehézség nélkül. Birtokviszonyaik Bocskay halála után rendezetlenek voltak, s a megyei nemesség ellenszenve még egy század múlva is lobogott ellenük. Mindehhez hozzájárult még a végvidékekre jellemző állandó küzdelem a török ellen. A hajdúvárosok fejlődésében olyan tényezők is közrejátszanak, amelyek külső indítékok eredményei. így a császári fennhatóság alá kerülés után Forgách Zsigmond kassai főkapitány instrukciója adja meg a városkormányzat alapvonásait. A fejlődésben fontos szerepe van Debrecen hatásának. Igen értékesek szerzőnek a földbirtoklás történetére vonatkozó megállapításai. Cáfolja Tagányinak a hajdúság ősi nomád földközösségére vonatkozó állításait. Kimutatja, hogy Tagányi a XVIII. század birtoklásmódját vetítette vissza a XVIÍ. századba. Pedig a XVII. században bőséges adattal igazolható, hogy a hajdúknak öröktulajdonú földjeik voltak. Ekkor a hajdúvárosokban földközösség még nem volt, sőt művelési kényszer sem. Csak az erdők, kaszálók, továbbá a legelők voltak közösek. A szántóföldközösség Szoboszlón pl. a XVIII. század első felében fejlődött ki, de az egyéni tulajdonú föld még ekkor sem tűnt el teljesen. A földközösség a XVIII. század vége felé szűnik meg s ekkor érkezik el az idő a tanyarendszer kialakulására. A XVII. század utolsó harmada a hajdúvárosokra nézve rendkívül küzdelmes volt. A környező vidék menekülő lakossága bizalommal fordult a hajdúvárosokhoz, ahol otthonra talált. Az életszínvonal természetesen lényegesen lejebb szállott s csak a nép vallásosságának köszönhető, hogy e nehéz időkben is volt valamelyes lelki kultúrája. A XVII. század végéig a hajdúk