Századok – 1933

Történeti irodalom - Fleischer Julius: Das kunstgeschichtliche Material der geheimen Kammerzahlamtsbücher in den staatlichen Archiven Wiens von 1705 bis 1790. Ism.: Pigler Andor 214

történeti irodalom. 215 VI. kötetében jelent meg, tágkörű programmja következtében nemcsak Bécs művészettörténetének kutatói, hanem mindazok számára nélkülözhetetlen forrásmunka, akik az egész osztrákmagyar monarchia XVI—XVIII. századi művészetével foglalkoznak. Ugyanilyen általános érdeklődésre tarthat számot F-művészettörténeti regeszta-gyüjteménye, mely a budapesti Pázmány-Egyetem Művészettörténeti Intézetének dolgozatai sorában, mint a XII. kötet jelent meg. Az intézet igazgatójának, Hekler Antalnak a kötethez írott előszava tájékoztat a munka keletkezésének körülményeiről. Az eredeti terv szerint F. feladata az lett volna, hogy a bécsi állami levéltárak XVII. és XVIII. századi művészettörténeti anyagából csakis a magyarországi vonatkozású iratokat gyűjtse össze, hogy így biztos alapokat lehessen nyerni számos olyan műemlékünk meghatározásához, melyek mesteréről, megrendelőjéről, keletkezésének idejéről stb. a hazai írott források tájékozatlanul hagynak. A munka folyamán azonban más szempontok merültek fel. Már az első kutatási terület, a XVIII. századi uralkodók titkos kamarai számadáskonyveinek hosszú sora, sajátképen Magyarországra vonatkozó anyagot aránylag kis mértékben tartalmaz, ellenben nagy tömegét szolgáltatja azoknak a sokszor igen értékes adatoknak, melyek a Habsburg-birodalom egyéb részeinek művészettörténetét gazdagítják. Az eredetileg kijelölt kereteken túlmenőleg tehát helyénvalónak mutatkozott nemcsak a magyar vonatkozásoknak, hanem általában minden művészettörténetileg értékesíthető feljegyzésnek összegyűjtése. XVIII. századi uralkodóink pénzügyeiben sajátságos jelenség, hogy a művészeti célokra, főleg az úgynevezett udvari vagy kamarai művészek díjazására fordított összegeket rendszerint az uralkodó magánpénztára folyósította. Mintha ez is egy jele lenne annak, mennyire személyes ügynek tekintették a műpártolást, kivált III. Károly és Mária Terézia. Minthogy pedig a művészeknek még ebben a században is az uralkodó és az udvar volt legfőbb és legtöbbet áldozó megrendelője, könnyen érthető, miért tartalmaznak a magánpénztári elszámolások, a titkos kamarai számadáskönyvek művészettörténeti tekintetben oly gazdag és becses feljegyzéseket. A bécsi Nationalbibliothekban, a Haus-, Hof- und Staatsarchivban és a Hofkammerarchivban fennmaradt kötetek, összesen 131 darab, csaknem hiánytalan sorozatát jelentik a XVIII. századi uralkodók műpártolására vonatkozó feljegyzéseknek. Az 1705-től 1790-ig terjedő anyagban csak az 1711—Í740. évek között tátong hatalmas űr, minthogy rendkívül sajnálatos módon éppen a tipikus „barokk" fejedelemnek, III. Károlynak titkos kamarai számadáskönyvei elvesztek vagy ismeretlen helyen lappanganak. Annál nagyobb bőségben maradtak fenn adatok Mária Terézia uralkodásának idejéből. Nemcsak Ausztriára szorítkoznak, hanem kiterjeszkednek az uralkodó és az udvar által Magyarországon, Csehországban, az