Századok – 1933

Történeti irodalom - Komoróczy György: Nádasdy Tamás és a XVI. századi magyar nagybirtok gazdálkodása. Ism.: Szabó István 205

történeti irodalom. 213 К. állításainak s ezernél több jegyzetében elhelyezett, talán mégannyi forrásidézetének ellenőrzése sem szándékunkban, sem módunkban nem volt. Csupán tallózás volt az, amit végeztünk. A forrásidézetek ellenőrzése különben már csak azért sem lehetne teljes, mert a megjelölt helyeken az idézetek gyakran nem találhatók meg. (Ilyen hibás idézetek —- ez is csak tallózás — a következők : 4. 1. 10. j. ; 5. 1. 13., 21. első ; 6. 1. 25. j. második ; 19. 1. 11. j. más. ; 30. 1. 28. j., más. ; 33. 1. 49. j. első és harm, és 53. j. ; 39. 1. 99. j., első és más. ; 41. 1. 8. j. más. ; 43. 1. 20. j. ; 53. 1. 6. j. ; 54. 1. 18. j. első ; 55. 1. 33. j. más. ; 57. 1. 55. j. ; 58. 1. 69. j. harm. ; 63. 1. 19. j. első ; 65. 1. 39. j. ; 66. 1. 53. j. ; 75. 1. 35. j. első ; 86. 1. 40. j. ; 95. 1. 49. j. ; 134. 1. 83. j.) К. a törvényekkel szemben sem volt kíméletesebb, pl. az 134. l.-on idézett 1495. 30. t.-c. — nincs, az 1563. 7. t.-c. pedig másról szól. K. könyve végül arra is alkalmat ad, hogy reámutassunk egy az újabb időben mindjobban elburjánzó veszedelemre : a történetírói nyelv romlására. Nem az írás művészi szépségét óhajtjuk itt számon kérni —- bár a történeti munkáktól az is megkívánható — hanem a világos, a mondanivalót pontosan és valóban kifejező nyelvet. K. végig csiszolatlan szövegezésében, hamis, szinte bántó képeiben („gazdag földesúr köpenyébe burkoltan élni" 29. 1. „felsóhajtó kenyéréhség" 29. 1., a magyar nép mentalitása, mint „hangadó kórusvezér" 78. 1., „csillogó Bacchus-orgiák" 86. 1., „a bárók . . . előrevetették árnyékukat a XVII. . . . századi fejlődés merevségéig" 115. 1., „a kifestett illúziók szónokai", 120. 1.) gondatlan tollcsuszamlásaiban („elgondolkodó csendesség" 15. 1., „egymást gyalázó kifejezések szemrehányásai" 29. 1., „szarvasmarhakészlet" 84. 1., a katonák „fegyelmezett kiképzettsége" 111. 1., a király „maradványokkal" fizeti katonáit 110.1., „szökött nemes" t. i. menekült 142. 1.), tudákos kifejezéseiben („a trágyázás nem jól gondozott" 73. 1., „az uradalmi lógondozás ménesekben folyt le", t. i. a lótenyésztés 83. 1., „utóbbinál nemcsak a jogélet reflexiói játszottak szerepet, hanem a praktikus követelmények realitásai is" 96. 1., „strukturális eltagolódás" 134. 1.), hangzatos, buborékszerű mondataiban („А XVI. században ugyanis a földesúrnak hatalmi teljessége még átlendült a merevedni kezdő életformákon" 29. 1.), csak a megkínzott, megsanyargatott magyar nyelvre lelünk ! Külön nyelvrontásszámba megy az a töméntelen idegen szó, melyekkel K. nemcsak szükségtelenül, hanem sokszor bántó korszerűtlenséggel is telíti meg szövegét (a paraszt „standard of life"-ja, állami exponensek, a familiárisok inkorrektsége). Csak mutatóba : az első 4 oldalon 20 olyan idegen szót számláltunk össze, melyekre kifogástalan magyar szavaink vannak. Tisztában vagyunk vele, hogy a munka hibáit semmiféle történetírói módszer nem vallhatja magáénak. Talán még sem volt megokolatlan, ha ez értekezéssel, mely komoly értékeket igért s melynek öntudatos fellépése éppen kezdő írókra igen hathat, ily bőven foglalkoztunk. Nem téveszthetett meg bennünket az a határozottság, sőt fölényesség sem, mellyel a szerző történetírókról és munkáikról véleményt, sőt igen gyakran kemény ítéletet mondott. Kerestük és fölismertük a munka kétségtelen jó tulajdonságait s ha nem az egész munka hitelét aláásó hibákkal találtuk volna minduntalan szemben magunkat, meg lett volna bennünk az a hagyományos, az első munkának szinte