Századok – 1933

Történeti irodalom - Komoróczy György: Nádasdy Tamás és a XVI. századi magyar nagybirtok gazdálkodása. Ism.: Szabó István 205

206 történeti irodalom. törekvő splendidítása ragyog" s akit a gazdagság vágya a „legnagyobb megalázkodásra" is rávitt (14—15. 1.). Az újkori ember igényei növekedésének a majorsági gazdálkodás kialakulására gyakorolt nagy hatását a német, lengyel stb. gazdaságtörténeti kutatás gondosan megállapította. De indokolja-e kellően ez a nagy hatás, hogy, különösen a magyar viszonyok között, döntő, sót kizárólagos tényezőnek tekinttessék ? Anélkül, hogy a kérdés megvitatásába bocsátkoznánk, csupán egyetlen jelenségre kívánunk rámutatni. A középkor utolsó századában általános volt Magyarországon a jobbágytelkek tömeges pusztánmaradása. Különböző vidékekről mutatunk be példákat : A 9 bars- és hontmegyei s a 3 soltszéki Töttös-birtokon 1486-ban 221 lakott és 296 elhagyott, a Gömör-, Borsod- és Nógrádmegyékben fekvő Lórántffy-birtokokon 1489-ben 68 lakott és 80 elhagyott, Szatmárban a Perényiek 31 birtokán 1512-ben 180 lakott és 60 elhagyott és puszta, 4 szatmár- és 2 szabolcs-megyei Várday-birtokon 1471 körül 147 lakott és 138 elhagyott és puszta, Bodrogmegyében 1483-ban 133 lakott és 64 elhagyott és puszta, az Oszlári-Bobal-perben szereplő 12 temesmegyei faluban pedig már 1424-ben 510 lakott és 153 elhagyott telek állott s az utóbbiak közül 79 telken épületek sem voltak. A Dunántul sem volt kivétel : 1509-ben Bélteki Drágffy Bertalan özvegyének részbirtokain 67 lakott telek mellett 26 elhagyott állott. E nagy pusztásodásban, melynek okai (hadjáratok, dögvészek, ipari-és mezővárosokba költözés stb.) még megvizsgálásra várnak, mi nem látjuk döntő okát a majorsági gazdálkodás kialakulásának, de mindenesetre a „ható háttér" tényezői közé sorozzuk, mert hiszen a jobbágy birtokok elnéptelenedése a birtokok gazdasági hasznosítása terén új követelményeket támasztott. Tehát mint a történelem legtöbb jelenségében, a majorsági gazdálkodásban is az alakító tényezők között egyaránt találunk anyagiakat és szellemieket. Ezt a körülményt éppen a szóbanforgó esetben annál kevésbbé lett volna szabad K.-nak figyelmen kívül hagynia, mivel a külföldi írók (Knapp, Maybaum) által is megfigyelt pusztásodásról maga is szólott egyik korábbi bírálatában. K.-nak a majorgazdálkodás kialakulásáról alkotott spirituális elméletét számos más hasonlóan képzett elmélete, szabálya és megállapítása követi. E szemléleti mód folytán látja például úgy, hogy „minden társadalmi élet változása a lélek öntudatlan hatalmának és az emberi értelem tudatos irányításának összetevődéséből következik be." (112. 1.) De vájjon ilyen egyszerű összetétel-e egy-egy társadalmi átalakulás ? Ez a szemléleti mód nem engedi a szerzőt megnyugodni a nagymértékű vas-és zalamegyei rozstermelés közismert gazdaságföldrajzi magyarázatában, hanem fölteszi, hogy itt a „népesség jobban kedveli a rozsot" (76.1.), ez helyesbítteti vele Acsády és Baráth adótörténeti eredményeit azzal a toldással, hogy I. Ferdinánd „pénzügyigazgatási intenciói" azért is elbuktak, mert a földesurak „még nem tudták felfogni az átfogó államérdek parancsait, a közjó