Századok – 1933

Értekezések - SCHWARTZ ELEMÉR: A patrocinium a helynévfejtés és a telepítéstörténet szolgálatában 185

a patrocinium a helynévfejtés szolgálatában. 187 térítés és hitterjesztés története is. Ha az istenházát a telepek közül abba építik, amely középponti fekvésénél fogva a legalkalmasabb a megközelítésre, akkor a templomcím nem lesz helységnévvé, hanem csak parochiális vagy filiális elnevezéssé ; ha azonban az érdekelt telepek egyikébe sem, hanem mindegyiktől elkülönülten, de a telepek lakossága számára a legmegközelíthetőbb helyére állítják a templomot, akkor — ha később a templom körül házak keletkeznek s a házcsoportból község lesz — a templom vagy plébánia neve egyszersmind helységnévvé lesz. A patrociniummal kapcsolatban nem szabad még megfeledkeznünk arról, hogy bármennyire is szigorú a patrocinium létesítésére vonatkozó rendelet, arra vonatkozólag mégsem történt intézkedés, hogy a hívek melyik szentet válasszák védőszentül, így tehát már a legrégibb időben is, úgy mint ma, a védőszent választása nincs szabályokhoz kötve, hanem vagy a misszionáriustól vagy a templom alapítótól, vagy magától a néptől is függhet. E tényre való rámutatásnál tudnunk kell, hogy a hitterjesztők — nálunk a bencések — főleg ősi hazájuk s rendjük szentjeit hozzák el az új missziósterületre s ezeknek a tiszteletét terjesztik. A szentek kultuszáról pedig megjegyzendő, hogy minden szent tiszteletének megvan a maga virágkora, amely egyrészt a szenttéavatás idejére vagy pedig arra az időpontra esik, amikor a szent ereklyéit az eredeti temetkezési helyről abba a templomba vitték, ahol különös tiszteletben akarták részesíteni. De emellett volt a szenteknek még különös tisztelő köre is, sőt egy-egy vidéknek is megvolt a maga kedvelt szentje. így a szerzetesek különösen saját szentjeiket, a pásztoráló papság pedig a lelkipásztorkodás terén érdemeket szerzett szenteket kultiválta. A salzburgi főegyházmegyével összeköttetésben álló bencések főképen a nyugati szerzetesség atyját, Szent Mártont s nagy alapítójukat, Szent Benedeket tisztelték, továbbá Szent Rupertet és Szent Pétert, a regensburgiak pedig Szent Emmerant részesítették nagy tiszteletben. A ciszterciták univerzális szokása az volt, hogy jóllehet saját szentjeiket s a Szent Benedek-rend nagyjait meleg ünneplésben s hódolatban részesítették, templomaikat mégis egyesegyedül a Boldogságos Szűznek szentelték. Még egy körülményre kell figyelnünk s ez az, hogy sok templom különleges alkalmakkor, például ha újból felépítik, eredeti címét megváltoztatja, s ekkor a régi patrocinium úgynevezett másodlagos, azaz „Sekundárpatrocinium"-má lesz s mint ilyen valamelyik mellékoltárra kerül. Ezt az eljárást újabban nagyon megnehezítette a szentszék, mert a templomok védőszentjeinek megváltoztatását saját engedélyétől tette függővé,1 amiért manapság a templomcímváltoztatás a legnagyobb ritkaságok közé tartozik.2 1 S. R. C., 2752 ad 5-um. 2 V. ö. Beissel, St. : Die Verehrung der Heiligen und ihrer Reliquien in Deutschland. Ergänzungsheft zu den Stimmen aus Maria