Századok – 1933

Értekezések - DÉKÁNY ISTVÁN: Történelmi értékelés és átértékelés 129

160 dékán y istván. adatok lexikonát adja időrendben közölve. Ha ilyen „pusztán adatközlő" mű fel is tűnik olykor előttünk, az csak látszólag ilyen ; mint történelmi mű, mindig más és több annál. Át kell most térnünk a történetírónak sajátos korhelyzetéből fakadó álláspontja hatásának a vizsgálatára. A történetíróról azt mondtuk az imént, hogy a jövő felé is szükségkép aktív lény. Ámde bele van merítve a saját korának összes tendenciáiba, kollektív befolyások alatt áll, s ezek történetírói funkcióitól olykor eltérítik. Nem puszta „pártszempont" ver benne gyökeret — ettől még lehet • szabadulnia, — hanem &or-szempont (helyesebben jelenkorszempont), s ez már szükségszerű.1 Nézzük meg, mire vezet ez végeredményben. Gyakori feltételezés, hogy a történetírónak nyugalomra van szüksége, mely nem a maga egyéniségének, hanem a kornak általános állapota. A „történeti perspektíva" szükségét is azért szokták hangoztatni, mert a történetíró nyugal- ' mát, lehiggadását az események terétől való eltávolodástól várják. „Távol a küzdőtértől" tud csak dolgozni és ítélni. E perspektíva-hipotézis azonban a kád vizével együtt kiönti a gyermeket is. Egy merőben szenvtelen egyén nem lesz igazi történetíró.; az ilyen csak részletadatok szorgos < és kitűnő felkutatója lehet. Az egész történettel szemben a történetíró nem szenvtelen, már ergológiai alapbeállítottságánál fogva sem ! A kor, melyben a történelemíró él, kétféle lehet : harmonikus, csendes s intézménytelített, azaz i stabilis kor. Ezzel szemben áll — Lamprecht szavával — a kritikai kor, amidőn minden intézmény kritika tárgyává válik, minden átalakulóban van. Az előbbi perspektívahipotézis azt sugallja, hogy a jó történetírót az előző, stabilis korba képzeljük bele s feltétlenül el kell lelkileg szakítanunk a kritikai kor egész atmoszférájától. Ez azonban lélektanilag lehetetlen elgondolás. Egy másik felfogás rokon az előzővel. E szerint az egyik kor : cilkotó kor (előbb : kritikai), amely épp azért lesz telve kritikával elmúlt korszakokkal szemben, mert önmagát keresi, önmagának keres és tör utat, tehát igazán alkotó, kezdeményező erő van benne, a pionir-erőknek kora, amely 1 Spranger szerint : Geschichte kann immer nur aus der Zeit-Perspektive der Gegenwart heraus geschrieben werden. So erklärt es sich, weshalb Geschichte mit jeder neuen Gegenwart immer umgeschrieben werden muss. So ist alle echte Geschichte gegenwartbewegender, nachwirkender Geist (idézi Keyser i. m. 26. 1.).