Századok – 1933
Értekezések - DÉKÁNY ISTVÁN: Történelmi értékelés és átértékelés 129
.történelmi értékelés és átértékelés. 143 „tagja", úgy annak a történeti tárgynak, melyet vizsgál, szintén valamikép tagja, t. i. valaminő történeti kollektivitásnak aktív részese. A történeti kollektivitásnak azonban máskép (mintegy kevésbbé) része, „tagja" valaki, mint a társadalomnak, úgy hogy a „tag" szó sem lehet mentes minden félreértéstől. Ha nem is beszélhetünk társas bekapcsoltságról, még mindig szó lehet egy viszonyról. Ha valaki az azték kultúráról ír történeti munkát, nem fogja magát egy azték kultúrkör társadalma tagjának érezni ; ez az azték kultúra számára „idegen" ; ám mégsem teljesen az, ez az idegenség-érzés nem teljes. Az azték ember is számára alkotó ember, és mint alkotó ember valami kép közel esik a történetíróhoz, mint emberhez. Itt vagyunk egy sajátos fordulóponton. Bármennyire -— látszólag — „idegen" is tőlünk valaminő, , még oly távoli, vagy kezdetleges kultúra is, amit egy történész vizsgálni akar, megmarad valaminő érzése az emberi sors- és ' munkaközösségnek. Ez az „emberi munkaközösség" az, amiből egy történész sem érzi magát kizárva. Megérzi a közösen emberi életnehézségeket, méltányolja általában a sorssal szemben való erőfeszítéseket, meglátja a közös emberi vonásokat, végül is tudja, mit jelent általában az ember életmunkája. Fordulópont ez kérdésünkben. Minden „történés" mögött nem valaminő, távoli világhoz tartozó „jelenséget" lát a történész, hanem észreveszi — 1 s ez centrális élmény, ha nem is tudatos, - hogy az ú. n. „történések" mögött végre is aktív emberek munkája az, I ami őt — tulaj donképen — érdekli. Ily módon két mozzanatra kellett ráeszmélnünk : 1. a történész egy világban van a maga tárgyával, ő is egy „történeti kollektivitásnak" a részese ; 2. a történészt e kollektivitásnak a „munkája" érdekli legfőképen. A történész így jut „közel" a maga tárgyához. Ö maga is aktív részt vállal az emberiség nagy munkaközösségében. Midőn „másról" ír, voltakép nem „idegen világról" ír, hanem a közös emberi sorsról, főképen egy egyetemesen emberi munkáról.1 Ezt a kutatói beállítottságot nevezzük ergológiai beállítottságnak, amely gyökeresen más, mint az előbb ismertetett fenomenológiai beállítottság. Egyik oldalon ott van a „fenomenon", egy „idegen világnak" épp előttem lévő része, amivel szemben állok s megfigyelem. A másik oldalon -— ez minden történésznek az ergológiai beállítottsága — ott van az emberi világ, ami épp 1 A munka (gör. ergon) szó helyett a pragma szó alkalmatlan volna, mert már lefoglajt.
