Századok – 1933

Szemle - Isbert O. A.: Egy-két helyesbítés 112

112 szemle. át a tárgyilagos kritika határát, másrészt pedig a felszólalások osak a megbírált művek szerzőinek szubjektív érzelmeit tükrözik vissza, kénytelen volt a válaszok mellőzése mellett dönteni. A jövőre vonatkozólag is szükségesnek tartjuk hangsúlyozni, hogy a régi tradícióknak megfelelően a szerkesztőség mindenkor kész objektív válaszokat közölni, ha azok közelebb visznek a tudományos igazság megismeréséhez ; azaz, ha a bíráló valami ténybeli tévedést követett el s ezért szükséges a helyesbítés, vagy ha a bírálóéval ellenkező felfogás újabb tudományos érvekkel támasztható alá s így a vélemények kicserélésétől a fogalmak tisztázása remélhető. Ha ettől az álláspontunktól az alábbi felszólalás közlésével — kivételképen — mégis eltérünk, ennek korántsem az az oka, mintha egy külföldi tudós a folyóirat által megállapított korlátokon felül állana. A szerkesztőséget nem a túlzó előzékenység indítja arra, hogy az alábbi hosszú értekezés közlésével féltucat könyvismertetés elől elvegye a — sajnos — egyébként is szűkre szabott helyet. Nem ez az oka, hogy nem kérte az illusztris felszólalót arra, hogy válaszának megfogalmazásánál vegye tekintetbe a folyóirat csekély terjedelmét, noha ezt annál inkább megtehette volna, mert a felszólaló a magyar tudományos élettel szoros kapcsolatban álló folyóiratokban —- mint éppen válaszából kitűnik — ismételten kifejtette a maga véleményét s így a. Századok publicitására vajmi kevés szüksége tehetne. Ha mégis közöljük egész terjedelmében a feleletet — ismételjük, jobb meggyőződésünk ellenére — annak egyedüli oka az, hogy a bíráló a szerkesztőség egyik tagja s így a tárgyilagosság és részrehaj latlanság hiányának még a látszatát is el akarjuk kerülni. Szerkesztőség. Egy-két helyesbítés. Mályusz Elemér a Századok 1932. évfolyamában (329—33.1.) kritikát írta magyar középhegységről szóló könyvemről. 1. Legfőbb kifogása az, hogy azokhoz tartozom, akik „mindenütt és mindenáron" arra törekszenek, hogy „a tudományos tárgyilagossággal ellenkező eszközökkel . . . téves magyarázatokkal német kultúrhatást" iparkodjanak felfedezni. Ezzel szemben könyvem tendenciáját egyértelműen megjelöli az előszó, IX. 1. : „Ausschliessliche Behandlung der Deutschen war zu vermeiden, um nicht einer einseitigen Überschätzung anheimzufallen. Nur wenn das ganze Gebiet mit allen wesentlichen Siedlungen zusammengenommen wurde, schien die wirkliche Stellung der Deutschen darin erfassbar" és később : „nicht ausschliesslich Deutsche herauszusuchen, sondern die ganze Bevölkerung eines Gebietes zu behandeln". A könyvben kísérlet történt arra, hogy az egyetlen erre alkalmas területen, a településrajzban, a régi magyar települések kontinuitása kimutatható legyen. És pedig az őslakosság maradékaiban épp úgy, mint a házformában ; sőt e téren a hagyományos magyar felfogástól (Jankó) eltérően, az ősi meggyökeresedett házforma javára el kellett utasítani a német ós magyar forma között tett megkülönböztetést (160. 1.). Különösen a nyugati Dunántúlon lehetett határozottan rámutatni bizonyos régi magyar tájrészletekre, „die wenigstens ein früheres Bild ahnen lassen. Das aber muss nicht unbedingt in allen Einzeilheiten vom Westen entlehnt sein, oder wo etwa in den Grundziigen, dann doch so früh, dass die Jahrhunderte bis zur Türkenzeit genügt haben mochten, ein hienreichend ausgeprägtes magyarisches Volkseigentum daraus zu machen. Wird doch z. B. in der Neuzeit gerade die einst nach altdeutschen Vorbild eingeführte Komitatsverfassung als besonders magyarisch empfunden". M. ellenségesen idézi e helyet, amely