Századok – 1933

Szemle - Tóth László: XVIII. századi olasz és magyar theológusok harca a felvilágosodás ellen. Ism.: Eckhardt Sándor 100

szemle. 101 Buol-Schauenstem grófnak megbízatása 1848 végén még csak pénz­segély kieszközlésére szorítkozott ugyan, de az ez irányban vonta­tottan folyt tárgyalásokat a hadszíntér eseményei rövidesen túlha­ladták. Paskievitsch a volhiniai és podoliai haderőket már Bem januári bukoviniai betörésére készenlétbe helyezte. Az oroszoknak Puchner egyéni kezdeményezésére végrehajtott s kudarcba fult első erdélyi bevonulása után Schwarzenberg április 6-án, a minisztertanács tudta nélkül, 30.000 orosz Erdélybe irányítását kérte a cártól. A Magyarországra szánt orosz haderő segítségül hívásának a miniszter­tanácsban Bach, Stadion, Krauss miniszterek és a katonai tanácsadó­ként behívott Weiden személyében erős ellenzéke volt, de a közben Windischgrätzet felváltó Weiden lesújtó harctéri jelentésére az április 21-i minisztertanácsban már Bach-ék sem álltak útjában az orosz katonai beavatkozásnak, bár elodázására erőtelen kísérletet még most is tettek. J. a továbbiakban az ifjú császár és a cár varsói találkozását, a katonai egyezség itt végbement megkötését, a két udvarnak a porosz, francia és angol kormányoknál tett bejelentéseit és ezekre kapott válaszait tárgyalja s szintén a követi jelentések alapján, az európai közvélemény hangulatát ismerteti. Tanulmánya a beavat­kozás diplomáciai előkészítésére alapvető. A másik tanulmányt Woinovich Emil hátrahagyott kéziraténak átdolgozásával bocsátotta közre K. s célja vele az volt, hogy Win­dischgrätznek, ki előtt nagy tisztelettel hajlik meg, az oroszok behívá­sában való szerepét pontosan megmérve, tisztázza a ránehezedő vádak súlya alól. Az orosz beavatkozást a szent szövetség természetes folyo­mányaként fogja fel. A szövetség tagjai kisebb katonai támogatást a lengyel és olasz zavarokban már előbb is nyújtottak egymásnak. Az 1833. évi míinchengrátzi találkozón Miklós cár térdreereszkedve ünne­pélyesen is megfogadta a balsejtelmektől lehangolt, őt megáldó Ferenc császárnak, hogy monarchiáját bármikor megsegíti. Windischgrätz, kinek a négyszemközt lefolyt jelenetet ura és a cár is elbeszélték, e szent szövetségi szellem katonája volt s természetesen az 1848. évi felvonulásnál az orosz segítség gondolatát sohasem hagyta számításon kívül. A lembergi parancsnokló tábornokkal, Hamrnerstein-nal még 1848. nov. 5-én közölte, hogy az orosz katonai segítségre számítani lehet. A segítséget azonban csak végső kártyának s mint ilyent is csak oly alakban tartotta elfogadhatónak, hogy az oroszok, a magyar had­színtérre irányítandó galíciai osztrák haderőket felváltva, csak ott és csak a megszálló feladatát vennék át. Az udvarban azonban a bal­sikereket arató Windischgrätz ellen front alakult ki s ennek következ­ménye lett, hogy az uralkodó az elnöklete alatt április 12-én tartott minisztertanács határozata alapján a magyarországi hadak főparancs­nokságától visszarendelte. Helyét az orosz segítségnek eddig leg­határozottabb ellenzője, Weiden foglalta el, aki már egy hét múlva, súlyos vereségek után, a monarchia megmentésének egyedüli eszközét a cár seregében látta, ö azonban már nem galíciai felváltásra, hanem közvetlen harctéri beavatkozásra kérte azt. Windischgrätznek tehát — ez a tanulmány eredménye — az orosz beavatkozás tényleges be­következésében s ennek mértéktelen módjában nem volt része. Bukása, Metternich szavaival, abban gyökerezik, hogy az udvarból a harctérre eltávozván, politikai befolyását elveszítette. A bő levéltári forrásokat, különösen pedig a bécsi Kriegsarchiv iratait idéző alapos tanulmány szerzőjét Windischgrätz mentesítésére irányuló igyekezete egyes pontokon tévútakra vitte. Különösen szembeszökő a császári és a magyar haderők számbeli viszonyának eltorzítása. Az 1848

Next

/
Oldalképek
Tartalom