Századok – 1932

Történeti irodalom - Osztern Róza: Zsidó újságírók és szépírók a magyarországi németnyelvű időszaki sajtóban 1854-ig. Ism.: Pukánszky Béla 69

TÖRTÉNETIIDODALOM. 71 Prágából Bécsen keresztül hozzánk került Adolf Neustadt, a pozsonyi Pannónia szerkesztője, bizonyos lekicsinyléssel szól beköszöntőjében a régi „gyökértelen'" irodalomról és új célként állítja maga elé azt, hogy folyóiratát erősebben összeforrassza a magyar talajjal, — mint mondja — ,,da eine Pflanze ohne Boden nicht gedeihen kann". A zsidó-német irodalom az európaiság és magyarság hangoztatásával szerzi és tartja meg helyzeti fölényét. Ε két jelszó egymáshoz való viszonyából alakul ki a zsidó-német irodalmiság három főiránya és a zsidó író három főtípusa, amely lényeges vonásaiban a XIX. század végéig, sőt napjainkig nvomon követhető. 1. Az első főirányban az európaiság és a liberális-radikális ideológia dominál. A magyarság ügye ennek a nagyobb gondolatkörnek természetesen csak egyik részét alkotja, mindig valami másodlagos, tárgyi vagy stílusbeli többlet. Ennek az iránynak képviselőit (Rosenthal Sámuelt, Saphir Móric Gottliebot, Bernstein Hugo Károlyt, Silberstein Ágostot, Beck Károly Izidort, Klein Gyula*Lipótot, Schlesinger Miksát) európa-vágvuk külföldre hajtja, akár mert itthon egyéni konfliktusokba keveredtek, akár mert nagyobb publicitásra vágynak. Kétségtelen, hogy ezek az européer liberális zsidó-német írók nagyrészt a külföldön élve éppen azáltal csináltak hatékony irodalmi propagandát a magyar reformtörekvéseknek, hogy teljesen asszimilálódtak az ifjú-német ideologiához. Propagandisztikus munkásságukat itthon is sokra becsülték. Csak egy példát : egy 1842-ben Metternichhez intézett jelentésből megtudjuk, hogy Eötvös József Beck Károlyt formálisan is a magyar reformpárt szolgálatába óhajtotta állítani, s csak a jelleméről adott, nem túlságosan előnyös referenciák térítették el ettől a szándékától. A Beck Károlyhoz hasonló „stílmagyarokkal'' szemben egész sereg zsidó-német író akad, akik külföldi működésük alatt minden irodalmi áramlattól függetlenül főcéljuknak tekintették a magyar irodalom és tudomány propagálását. Ennek a típusnak egyik legfélelmetesebb termékenységű képviselője Koliut Adolf egymaga több mint száz kötetet írt, de rajta kívül legalább húsz-harminc írót sorolhatnánk fel, akik sokoldalúságban és mozgékonyságban versenyre keltek egymással. Ami kezükből kikerült, bizony sokszor nem ütötte meg a szigorúbb mértéket, de kétségtelen, hogy sok magyar író nevét először ők vitték külföldre. 2. A zsidó-német irodalom második főirányának uralkodó vonása a magyarság : képviselői száz százalékban csatlakoznak a magyar reformtörekvésekhez és szinte türelmetlen mohósággal követelik az önálló magyar nemzeti állam megvalósítását. Ennek az iránynak a publicisztikája tölti meg nagyrészt a hazafiasság fogalmát azzal a tartalommal, amellyel a kiegyezés utáni korszakban hivatalos hazafiassággá emelkedik. A magyar reformtörekvésekhez való csatlakozásban Saphir Zsigmond Pe^ther Tagblatt-yA és Klein Hermann Sámuel Der Ungar-ja viszi a vezetőszerepet.