Századok – 1932

Értekezések - ECKHART FERENC: Vita a leánynegyedről 408

VITA A IIEÁNYNEGYEDRŐL. 409 nem lehet kiolvasni azt, „hogy már az aranybulla kiadása előtt a törvény alapján örököltek a leányok az ősi jószágokban — és pedig akkor is, ha mellettük volt öröklésre hivatott fiúörökös." Szó sincs az oklevélben arról, hogy volnának Színesnek öröklésre hivatott atyai rokonai, ennek éppen a fentközölt kijelentés mond ellent. Ha atyai, tehát öröklésre jogosult oldalági rokonok lettek volna, úgy nem hivatkozott volna Színes arra, hogy sokan olyan birtokot szereznek meg, amit nem az ő szüleik szereztek. Már Rauscher Rudolf, a pozsonyi csehszlovák egyetem jogtörténeti tanára a „Bratislava" 1927. évfolyamában (289—290. 1.) ismertetve Kelemen értekezését, méltán kifogásolta ennek az oklevélnek felhasználását a fiágival párhuzamos női öröklés kimutatására és véleményem szerint is használható analógiára mutatott rá : a szláv jogban a leányok szintén korlátozva voltak az öröklési jogban és csak akkor örököltek, mikor nem voltak fiúk. Kelemen értekezésének főeredményei a következők : 1. Sem az Árpád-, de még az Anjou-korban sem bizonyítható az, hogy a leányok a pénzen szerzett birtokból többet kaptak, mint a negyedrészt. Á leányágat úgy az ősi, mint a vásárlott birtokból a negyed illette meg a XV. századig. Az egyenlő öröklés joga a vásárolt birtokban csak későbbi fejlemény, mely véglegesen csak a Hármaskönyv idejében s annak útján állapodott meg. 2. A negyed pénzen való visszaváltása szintén történeti fejlemény. Ez a visszaváltási jog a XV. századig ismeretlen volt „szokásjogunkban". Kelemen szerint az Árpád-korból nincs történeti bizonyítékunk sem arra, hogy csak az ősi birtokból kaptak a leányok negyedet, sem arra, hogy a pénzen szerzett javakban a fiággal egyenlően osztoztak. Annak bizonyítására, hogy a leányoknak csak az ősi birtokból járt már a XIII. században a negyed, IV. Bélának egy 1239. évi ítéletlevelére szoktak hivatkozni. Ez magában foglalja I. Andrásnak engedélyét, mellyel hozzájárult ahhoz, hogy Sathamar fia Miklós vásárolt birtokait a templomosoknak adja. Miklós rokonai később visszakövetelték azokat, mivel azok szerintük nem vett, hanem ősi birtokok voltak. Csatlakozott hozzájuk Miklós veje is, aki felesége negyedét követelte. A király azonban a követeléseket visszautasította, mivel az igénylők nem tudták bizonyítani azt, hogy a birtokok ősiek voltak és mivel azok „fuerint emptitia et non hereditaria patris ipsius et pater filiae nihil expresse reliquerit de eisdem, nullám inde eius filia deberet de iure habere portionem". (Fejér, VI. 1. 146.) Hajnik Imre hivatkozott először erre az oklevélre, mint amely bizonyítja, hogy a negyed a szerzeményből nem járt ki. (Alk. és jogtört. 326. 1.) Minden meggondolás nélkül erre az oklevélre hivatkozva állítja Timon Ákos, hogy „a szerzeményjogi birtokban nincs leánynegyed, mert egyrészt abban a nők a férfiakkal egyenlően örököltek, másrészt az egyénnek szabad rendelkezési joga semmiképpen sem volt korlátolható". (M. Alk. és Jogtört. V. kiad. 1917. 377. 1.) Ebből az ítéletlevélből vonja le