Századok – 1932
Értekezések - VÁCZY PÉTER: A hűbériség szerepe Szent István királyságában 369
386 V.4CZY PÉTER. Miként a Szent István ideji régi magyar joggyakorlatban, úgy most is, az Arany Bulla szerint, a nemes szabadon határozhat birtoka sorsáról. Eckhart Ferenc a cikket akként értelmezi, hogy a nemes pusztán az adomány birtokra nézve nyert végrendelkezési jogot. Ezt az értelmezést azonban az 1231. Arany Bulla nem támasztja alá,1 pedig tudvalevőleg az 1222. rendelkezések módosított, világosabban fogalmazott kiadása. Az 1291. törvény viszont kifejezetten felsorolja azokat a birtokokat, melyek a szabad rendelkezés alá estek. A szöveg külön-külön az összes birtokfajokat felemlíti.2 Nyilvánvaló, hogy 1222-ben és 1291-ben a régi birtokrendszerre kívántak visszatérni, ami a fiskusnak tulaj donképen éppúgy kárát jelentette volna, ahogyan a rokonság érdekét sem szolgálta. Az Arany Bulla a teljes tulajdon fogalmára támaszkodik ; a nemes számára a szabad rendelkezés jogát kívánja újra biztosítani. Ezt a szabad rendelkezést a joggyakorlat már csak bizonyos esetekben engedélyezte. Király és nemzetség együttesen arra törekedett, hogy az egyén rendelkezési szabadsága lehetőleg ne érvényesülhessen. Az „új" joggyakorlat már oly mély gyökeret vert az életben, hogy az 1222. évi és az 1291-i kísérleteknek kudarcot kellett vallaniok. A fejlődés zárókövének a rendelkezés szabadsága ellen vívott küzdelemben az 1351-i ú. n. ősiségi törvényt tekinthetjük. Ebben a törvényben, mint ismeretes, Lajos király az Arany Bullát erősítette meg egyetlenegy cikk, a rendelkezés szabadságáról szóló negyedik kivételével. Kijelenti, hogy a fiatlan nemesnek szabad rendelkezésre ne legyen joga, hanem javaiban rokontestvérei és nemzetsége örököljön.3 Ezzel az állásfoglalással tulajdonképen nem alkotott morte preventus disponere non potuerit, propinqui sui, qui eum magis contingunt, obtineant, et si nullám penitus generationem habuerit, rex optinebit." (Marczali: Enchiridion, 136.1.) 1 Az 1231-i Aranybulla 10. cikke az 1222 : 4. cikket szóról szóra, közli. 2 „Item concessimus, quod si quis nobilium sive saxonum predictorum sine herede decesserit, possessiones sic decedentis hereditarie, empticie vei eciam acquisite nullatenus debeant confiscari. Sed idem decedens propinquis suis aut alicui propinquorum seu uxori vei eciam ecclesiis pro remedio anime sue legare in morte vei conferre in vita cuicunque voluerit liberam habeat facultatem." (Marczali: Enchiridion 190. 1.— Kovachich: Sylloge, 23. 1.) ) Egy 1258-ból datált oklevél világosan utal arra, hogy a rokonok vagy „ex testamento vei ab intestato" lépnek a hagyaték birtokába. (1258: Knauz: Monumenta, I. 451. 1.) 3 „excepto solummodo un o articulo modo praenotato de eadem privilegio excluso, eo videlicet, quod nobiles homines sine haerede
