Századok – 1932

Értekezések - JOÓ TIBOR: Zrínyi történetszemlélete és a barokk 261

zrínyi történetszemlélete és a barokk. 295 sított maguktartása szerint, s a centuriák egy sora — 30—37. — vizsgálja a kérdést. Ezekben a gondolatokban teljesen eltűnik a transzcendens háttér és az Isten-ember dualizmus a szerencse és az ember viszonyává szekularizálódik. Itt már a szerencse nem is merőben külső hatalom, hanem a dolgok alakulásában van adva. Legalább is Zrínyi utal arra, hogy az események előre láthatók, de türelmesen be kell várni a kedvező alkalom megérését, mert erőszakkal siettetni nem lehet. Ezalatt fel kell készülnünk, „alkalmatossá" kell tennünk magunkat, hogy „mikor jelen vagyon, az mi ismeretségünkbe jusson, és végtére mikor már megismertük, hogy megtarthassuk bátran és élhessünk vele". Mert nincsen a szerencsének annyi hatalma, hogy az eszes ember számára bizonyos fokú autonómia fent ne maradjon s „aljos szü"-nek nevezi azt, aki teljességgel az ő hatalmára hagyja magát. Mindenekelőtt az emberi lélek benső szabadságát állapítja meg, melyből az a feladat hárul rá, hogy nyugalmát jó- és balszerencse közt egyaránt megőrizze. Mert „bennünk áll minden időben, hogy mutathassuk az mi lelkünkből származott jókat bővebben, hogysem azokat a szerencse osztogatja". Sőt, noha a szerencsét „nem járathatjuk a magunk akaratja szerint", mégis ha megfelelően fel vagyunk készülve ésszel, „mesterséggel", mint Zrínyi kifejezi magát, „megkorrigálhatjuk". A sikernek tehát két tényezője közül az egyik, a „mesterség" hatalmunkban van, tartsuk azért azt mindig készen, hogy ha a kedvező alkalom eljön, élhessünk vele és szerencsénket is megkettőzzük ekként. így azután közelfekvő Zrínyi véleménye, hogy a két túlzott álláspont, az egyoldalú fatalizmus és tiszta magabízás közül az utóbbi a hasznosabb, mert akik ebbe a tévedésbe esnek, legalább szakadatlanul szorgalmasan munkálkodnak, kedvezőtlen körülmények esetén megkettőzik buzgóságukat, mert a szerencsétlenség okát magukban látják, s bárha nem is érnek el esetleg sikert, annyit mindenesetre nyernek, hogy felkészültek lesznek s mikor a szerencse rájuk mosolyog, tudnak élni vele. Az is természetes, hogy ebbe a gondolatkörbe logikusan, de meg a hadvezér élményeinek és a szenvedélyes egyéniség tüzének hatására belép a hazárd gondolata. A „szerencséltetés" — a sorsra, a forgandó szerencse kedvezésére bízása az előkészített sikernek, a kockázat, a kedvező véletlen számításbavétele, — gyakori szavajárása Zrínyinek. Számtalanszor magyaráz ezzel sikeres akciókat történeti szem-