Századok – 1932

Értekezések - JOÓ TIBOR: Zrínyi történetszemlélete és a barokk 261

292 joó tibor. közé tartozik a történet folyamán : a magára maradt individuum magasabb egységet keres, de az egységbe való teljes feloldódást éppen az akadályozza meg, ami a feloldódás vágyát fakasztja : az individualitás érzete. Ez pedig csak a panteizmusban szűnik meg, amikor a személyi dualizmus univerzális monizmussá változik át. Addig a gondolkodás a fejlődés, a serdülés korának benső ellentmondásaival küzd. Alig képzelhetünk el nyugtalanabb és erőszakosabb elméletalkotást, mint Zrinyi rendszerezési kísérletét a tapasztalati valóság és isteni gondviselés, az emberi akarat és Isten kormányzása összeegyeztetésére. A cselekvés sikerének külső és belső feltételei vannak és Zrínyi sohasem tudta végérvényesen eldönteni, melyik a fontosabb közülük. Hol erős individualista autonóm hajlama, hol buzgó vallásossága, hol kemény élettapasztalatai kerültek pillanatnyi túlsúlyra és irataiban szinte lapról-lapra figyelhetjük váltakozását a többféle felfogásnak. Egyszer az embernek teljes hatalmat tulajdonít a történet intézésében, a szerencsét is kezére adja és egy pillanatra Isten is eltűnik, máskor minden hatékonyságot megvon az emberi erőtől és hol a szerencse játékszereként ábrázolja, hol Isten kegyeltje és büntetettjeként. Mátyás királyról és Skander bégről azt írja, hogy szerencséjüket tisztán okosságuknak, bátorságuknak, kitartásuknak köszönhetik.1

Máskor Brutus példájára hivatkozik, ki silányabb ellenséggel szemben csatát vesztett, mert ,,az ész, vitézség semmi szerencse nélkül", s számos példáját ismeri és sorolja fel annak, hogy férfiak, kik nem a szerencsének, hanem önmaguknak javára írták sikereiket, szerencsétlenné váltak további vállalataikban, így állt bosszút rajtuk a szerencse.2 Gyakran egészen feltűnő az ellentmondás. Művei előszavában vitéz talpraállásra bíztatja nemzetét, hogy Isten kegyelmét kiérdemelje, mert nyilván bűnei, tunyasága „undorította el" az égi segítséget, ám nyomban rá Isten művének véli magát a harci erények elhanyatlását is.3 De hogy milyen bizonytalan volt álláspontja, legjobban ezen a példán láthatjuk. Szemrehányást tesz a keresztyén fejedelmeknek, hogy 790. s köv. 11. ; ő tudósít az 558. 1. jegyzetében arról is, hogy magát a „dualizmus" kifejezést is ekkor alkotja Thomas Hyde (a perzsák vallására). M. Dvorak is a dualizmusban látja a barokk lényegét, Kunstgeschichte als Geistesgeschichte 2. kiadás, 1928. 220. 1. 1 Hadtud. m. 183., 202. 11. ν. ö. 199., 201. II. 2 U. ο. 227. V. ö. 326. 1. 3 U. ο. 71. 1.