Századok – 1932

Értekezések - JOÓ TIBOR: Zrínyi történetszemlélete és a barokk 261

282 joó tibor. elfelejtenünk, hogy a barokk a renaissanceból fejlődött ki, s minden szembetűnő reakciós magatartása ellenére — talán mondanunk sem kell, hogy nem politikai hangsúllyal használjuk e kifejezést — annak a továbbfejlődése, s úgyszólván egyetlen eredményét sem ejti el. Másként nem érthetjük meg ezt a sokat vitatott kort, mely nem is önmagában zárul le, hanem az ú. n. felvilágosodás pantheizmusában.1 Minden világnézet az ember és a világ, az ember és az élet egyetemes rendje viszonyának problémájára épül. Ez az első kérdése minden metafizikának. A középkor egyszerű dogmatikus megoldása kevés szerepet juttatott az embernek, mindenestől az isteni gondviselés kezébe helyezte — általában, mert itt sem hiányzott a világnézeti ingadozás. De nagyjából egyetlen aktív tényezője volt a kozmosznak, s így a történetnek is : a céltudatos és szerető Atyaisten, kinek kezében odaadással, alázattal és bizalommal tudta sorsát az ember. A gondolkodás ébredező önállósága azonban egyre mélyebben pillantott a világgépezet bonyodalmasságába, elmúlt és idegen világnézetek másfajta magyarázatát is megismerte, s mennél szélesebbre tágult látóköre, mennél számosabb rúgót vett észre a jelenségek mögött, annál szűkösebb és naivabb lett szemében a hagyományos magyarázat. A dogma ismét problémává vált és a világkép két fele élesen széthasadt. Ez az állapot egy ideig nem volt nyugtalanító, mert egyidejűleg az ember is önerejére ébredt, sőt a felfedezés mámorában még a valónál sokkal hatalmasabbnak is képzelte magát, s egyenrangú tényezőnek a mindenség egyetemes rendjével, a Természettel szemben. És kettejük viszonya nem is volt kezdetben ellenséges. A kutatónak tárgyával szemben érzett fölénye és szeretete határozza meg ezt a viszonyt, s az isteni gondviselésbe vetett bizalom átvitetik az egyetemes világrendre. Meg kell jegyeznünk, hogy az istenfogalom továbbélése a renaissance-ban — Macchiavelli is sokszor leírja — a lényeget nem érinti, mert éppen a személyes 1 Érdekes, hogy ez a többeknél visszatérő felfogás legjobban megalapozott és rendszeres kifejtésre egy művészettörténésznél kerül, W. Drost : Barockmalerei in den germanischen Ländern 1926 című művében, —- a Brinckmann-féle Handbuch der Kunstwissenschaft egyik kötete, — mely az újabb irodalom legszebb és legmeggyőzőbb darabjai közé tartozik. Ugyanebben az évben jelent meg E. Ermatinger könyve, Barock und Rokoko in der deutschen Dichtung, mely ritka világossággal tünteti fel a két kort összefűző fejlődést a maga elevenségében.