Századok – 1932

Értekezések - JOÓ TIBOR: Zrínyi történetszemlélete és a barokk 261

zrínyi történetszemlélete és a barokk. 273 koncentrációjának a kategóriáit akarjuk alkalmazni, akkor nem egy nehézséggel kerülünk szembe, s feltűnik a hajlíthatatlan egyéni vonás, de egyben a „korszerűség" létrejöttének az élmény mivolta is újra megvilágosodik, mint az imént. Zrínyi nemzetegyesítő terveiben nyoma sincs abszolutizmusnak. Nem is lehet, mert hiszen ilyesmire ő, aki nem volt Isten kegyelméből való szuverén, nem gondolhatott. Ezen a ponton ő ellenlábasa a sok tekintetben rokon szellemnek és egyik ideáljának, a fejedelem Bethlen Gábornak, ki hasonló nemzetegyesítő terveket forgatott eszében, de állásában adott lehetőségek felhasználásával abszolutisztikus és diplomatikus úton munkálta őket. Talán Zrínyi is ezekhez az eszközökhöz nyúlt volna, ha utolsó akcióját nem zúzza össze a halál, de egyelőre a koncentráció megvalósítását másként kellett elgondolnia, mint a kor uralkodói, kik hatalmi szóval teremtik meg a nemzetegységeket a középkor rendi és territoriális partikulárizmusa helyébe. A koncentráció gondolata elevenen él Zrínyiben, sőt uralkodik minden egyéb vágyán, de merész dolog egyszeri'íen a korszellem hatására utalni, még inkább közvetlen irodalmi hatásra, bármily szívesen is szokás itt a Macchiavelli-párhuzamot kihasználni. A korviszonyok látványa és nyilvánvaló forrásuk felismerése váltotta ki Zrínyi éles elméjében az egyetlen segítség gondolatát. Éppen úgy élményszerű ez Zrínyinél, mint ahogy általában élményszerűen kellett létrejönnie a barokk koncentráció eszményének, csak azután alakult át teóriává. A renaissance ideálja az autonóm individuumok harmonikus egymásmellettisége volt, ez azonban hamar a bellum omnium contra omnes állapotához vezetett, s így kellett szükségszerűen megszületni annak a gondolatnak, hogy e szembenálló erőket megfékezzék és egyesítsék. A megfékezésen itt hangsúly van, mert ebben él tovább a renaissance individualizmusa és fejlődik abszolutizmussá, így látva a dolgot, Macchiavelli, a renaissance reprezentánsa unionista terveivel, különösen annak abszolutisztikus formájával erősen a barokk felé tolódik, mindenesetre sokkal inkább, mint Zrínyi, kinek koncentrációja inkább felvilágosodott racionalizmussal jellemezhető, ha mindenáron ragaszkodunk a tipikus elnevezésekhez. Olyan volt, amilyen a viszonyok szerint lehetett. Nem állt más lehetőség előtte, mint beláttatással, rábeszéléssel, neveléssel nyerni meg nemzetét a szükségesnek felismert összefogásra. Ezek szerint vagy egy korából kirívó esetnek tekintjük Zrínyit vagy pedig az abszolutisztikus koncentrációt ejtjük el a barokk generális Századok. 1932. VII—VIII. 18