Századok – 1932

Szemle - B. Szabó László: Széchenyi; Petőfi és az Ellenzéki Kör 1848-ban. Ism.: Szabó István 230

230 szemle. a centennárium ösztökéje megindította a modern Kazinczy-kutatásokat is és ebből az alkalomból néhány becses munka jelent meg, melyek alkalmasak részint az analitikus kutatásnak, részint már magának a szintézisnek is bizonyos irányokat mutatni. Ezek közé tartozik Vajthó anthológiája is. Az irodalomtörténészek recenzióiból tűnik ki, mennyire ösztönző erejű ez a kis könyv, s mennyire hasznos volt megjelenése nemcsak a laikusok Kazinczy-képének a formálására, hanem magának a tudományos szemléletnek a frissítésére is. A szemelvények összeválogatása Kazinczy teljes és bensőséges ismeretéről, egy határozott Kazinczy-kép birtokáról tanúskodik, továbbá historikus érzékről és emellett céltudatos pedagógiai szempontokról. Vajthó rövidke előszava a történelmi olvasmányok nagy pedagógiai kérdését idézi az emlékezetbe, s itt előadott szempontjai ebben a kérdésben nagyon megszívlelendők, maga a gyűjtemény pedig remek példája a történelmi olvasókönyvnek. Nein preparálja agyon a szöveget, nem töri szét a jegyzetekkel eleven testét, nem a kiadó beszél az író helyett, nem a pedagógiai cél és a didatikai methódus meztelenkedik elő a szétfoszló anyag alól, hanem éppen megfordítva, egy eleven és megragadó személyiség lép egészen közel hozzánk, maga Kazinczy, ódivatú köntösében is örökké „korszerűen," kinek beszédén az avultságot észre sem vesszük, mert a jóakaratú kommentátor nem magyarázza belénk ezer jegyzettel. De ahol valóban segít a jegyzet, onnan nem hiányzik. Vajthó finom történeti érzékét példázza vállalkozása, a Magyar Irodalmi Ritkaságok is, amellyel kapcsolatban nem lehet szó nélkül hagyni e könyvek megjelenésének körülményeit sem, azt, hogy kiadóik — éppen ezt az előttünk fekvő számot kivéve, melyet az Egyetemi Nyomdának köszönhetünk, — középiskolai diákok, az ő összeadott pénzük fedezte a költségeket. Arra mutat ez a körülmény, hogy él még az igazi historizmus szelleme, a mult megbecsülése és abban az örök értékeknek az észrevétele ifjúságunkban a mai időkben is, amikor annyi panasz hangzik el a tradiciótlan antiliistórizmus eluralkodása miatt. Ezek a derék fiatalok és kitűnő mestereik jól érzik, hogy a jövőt csak a múltból lehet kifejleszteni. Ez az igazi tradicionálizmus, historizmus, kultúra szelleme, mely a szakadatlan fejlődést akarja és munkálja, de az eddigvaló fejlődés alapján. Joó Tibor (Szeged). B. Szabó László: Széchenyi, Petőfi és az Ellenzéki kör 1848-ban. Kiadja a Szent István Akadémia. Budapest, 1930. 8°. 26.1. Az 1847-ben megalakult Ellenzéki Kör politikája természetesen eltért Széchenyiétől, kinek Petőfihez való viszonyáról a minden aprólékos mozzanat felkutatására törekvő szerző néhány mozaik-adatot mutat fel. A lobogó vérmérsékletű költő politikai szemlélete alapjait Széchenyitől vette s ez a lelki viszony Jókai állításával szemben már bizonyíték arra, hogy a „nemes célokért küzdő ifjú költőnek Széchenyi nem lehetett személyes ellensége". A két nagy szellem viszonyának szempontjából múló epizódénál alig lehet mélyebb jelentősége annak a néhány rideg szónak, melyet egyetlen ismeretes találkozásuk alkalmával, a Ledere r ügyben a kormány elé Petőfi által vezetett küldöttség előtt váltottak s az is csak Széchenyi aggódó lelkiállapotára jellemző, hogy a kerületi gyűlést 1848 március 24-én, baljósan és mintegy önigazolásként, Petőfi „Dicsőséges nagy urak" kezdetű forradalmi versének első négy sorával nyitotta meg. Széchenyi, az