Századok – 1932
Történeti irodalom - Vonház István: A szatmármegyei német telepítés. Ism.: Pleidell Ambrus 204
TÖRTÉNETI IRODALOM. 207 csatában elesett vagy az éhínség elől megszökött magyar jobbágynak idegennel való pótlása," -— munkájának akarva — nem akarva, hamis irányt szabott. Az olvasó azt fogja hinni, hogy a telepítések idején lakatlan Szatmár megye területén nagy német nemzetiségi tömb alakult, amelynek homogén jellegéről még inkább meg fogja győzni őt Vonháznak egy telepítési aktus alapján levont helyes, de általánosságban már nem használható az a megállapítása, hogy az akkor behozott szatmármegyei telepesek zöme Würtembergből költözött be Magyarországba. Akár tudatos tehát Vonháznak a szatmármegyei terra desertáról alkotott teóriája és abból történt kiindulása csak azért, hogy a Károlyiféle telepítéseket annál nagyobb jelentőségre emelje, akár pedig tájékozatlanságon alapszik, a szerzőt bizonyos történetírói felelősség terheli miatta. Akár az Országos Levéltárban őrzött 1715. és 1720. évi összeírásokat, akár pedig ezeknek Acsádi szerkesztésében készült és még 1896-ban publikált, itt-ott hibás, de a jelen esetben teljesen használható feldolgozását1 nézi is meg Vonház, egészen könnyen, az utóbbi esetben úgyszólván munkatöbblet nélkül győződhetett volna meg arról, hogy az 1715. évi országos összeíráskor 235 lakott helyen 3443 családfőt írtak össze Szatmár megyében. Ezeknek a számoknak az értékét persze csak akkor ismerjük, ha tudjuk azt, hogy ugyanabban az összeírásban, tehát az 1715. éviben pl. a török hódoltság alatt soha nem állott és a Thököly- és Rákóczi-féle szabadságmozgalmaktól is alig szenvedett Pozsony megye 213, Sopron megye pedig 178 községgel szerepel. Igaz ugyan, hogy Pozsony megyében 6106, Sopronban pedig 7027 adózó családfőt írtak akkor össze, lakosságuk tehát tetemesen sűrűbb volt, mint Szatmár megyéé, ha azonban figyelembe vesszük azt, hogy ugyanakkor pl. Gömör .megye 186 községében 2726 családfőt, Abaúj 175 lakott helyén pedig mindössze 963 családfőt irtak össze a kiküldött biztosok, kétségtelen, hogy az előbb említett két vármegye népessége aránylag szokatlanul sűrű volt, másrészről viszont Szatmár vármegye egyáltalában nem mondható a telepítések kezdetekor lakatlannak. Aránylag néptelennek tekinthető még ebben az időben is a Duna-Tisza közén és ezzel összefüggően a Tisza balpartján délfelé s a Maros-Tisza szögben elterülő területet, amelyhez a Dunántúl nyugati felének egy része is csatlakozik. Ezen a területen Bács-és Bodrog megyék 58, Csongrád megye 7, Békés 9, Arad 26, Csanád megye meg éppen 1 lakott hellyel szerepel a szóbanforgó hivatalos összeírásban. Ha a számításba belevonjuk még azt, hogy Szatmár megyének egy része hegyvidék s egy másik, nagyon jelentékeny részét az ecsedi láp vonta el ekkor a civilizációtól s a fenti adatokat ennek megfelelően mérlegeljük, arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy Szatmár megye a maga 235 községével és 3443 összeírt adózó családjával az ország legsűrűbb népességű megyéi közé volt szá-1 Magyarország népessége a pragmatica sanctio korában. Budapest, 1896. Az Orsz. Magy. Statisztikai Hivatal kiadása.
