Századok – 1932
Történeti irodalom - Gulyás Pál: A könyvnyomtatás Magyarországon a XV. és XVI. században. Ism.: Fitz József 191
TÖRTÉNETI IRODALOM. 195 Liber de hominejét a British Museum ősnyomtatványkatalógusának VI. kötete (813. 1.) a bolognai Barbatia nyomdászának termékei közé sorozta, mert betűtípusa és papírja megegyezik e nyomda többi kiadványának típusával és részben papírjával. Mannestorfer (helyesen Menestarfer) krónikájáról pedig már Podhradczky — a Chronicon Budense 1838. évi kiadása bevezetésében — megmondta, hogy ez nem egyéb, mint Hess Chronica Hungarorumának kéziratos másolata, melyet Menestarfer kolofonjával együtt újra lemásolt már Hevenesi Gábor is. Hasonló módon ellent mondhatunk a következő fejezetek számos részletének is. Az 1484. évi esztergomi Breviárium nürnbergi kiadásának nyomtatója, a Haebler-féle Typenrepertorium tanúsága szerint nem Koberger, hanem Georgius Stuchs. Az 1500. évi esztergomi Baptismale kiadója Johannes Haman-Hertzog, noha ciuis Budensisnek mondja magát, nem lehetett budai könyvárus, mert 1488 óta szakadatlanul Velencében élt s ottani nyomdája 1500-ban virágzása teljében volt. Conradus Stahel nem morva, hanem német s az augsburgi egyházmegye papja volt. Simon de Gara, kit a régibb tipográfia Panzer óta mint egy 1491-ben Velencében megjelent biblia nyomdászát emlegeti, a párisi St. Geneviéve-könyvtár egyik bibliaősnyomtatványába jegyzett téves meghatározásból került a nyomdászattörténetbe. A könyv, melyről az említett kéziratos bejegyzés azt mondja : „Impressum Venetiis anno 1491 apud Sacium de Garra", nem Velencében jelent meg, hanem Bázelben s nyomdásza Johannes de Amerbach. Nem folytatom az eh fi ez hasonló tévedések helyreigazítását, mert ezáltal végeredményben hamis képet adnék Gulyás művéről. Természetes, hogy ebben a munkában, mely lényegében adatokból áll s melyben részlet részlet mellé sorakozik, lehetetlen elkerülni a tévedéseket. Mindent nem lehet felülvizsgálni. A tévedések mellett azonban tömérdek helytálló adat is van s a könyv célja és érdeme éppen az adatok összehordása. Ezt különösen a könyv hátralevő nagyobbik részében látjuk, mely a XVI. századdal foglalkozik. A külföldi szakirodalom eddig legrészletesebben a XV. századot tárgyalta s a XV. mellett a későbbi korokat aránylag elhanyagolta. Az embereket a kezdetek kora érdekli leginkább, ezért foglalkoznak vele többet, s miután többet foglalkoznak vele, a kutatási módszerek is finomabbak ezen a gyakran átbűvárolt területen. A későbbi korok területe más, ezért ott a XV. századra alkalmazott kutató eszközöket a másfajta terület természetéhez képest módosítani kell. Ezen a téren eddig kevés történt. A XVI. században a nyomdák munkaköre kibővül s a megváltozott szellemi légkörnek, a más témakörnek, a megváltozott gazdasági feltételeknek, az egyszerűbbé vált technikának s a nyomdai termelés megnövekedésének vizsgálata más feladatok elé állít bennünket. Ma még valóban nem tehetünk egyebet, mint hogy az anyagot gyűjtsük. Itt még inkább számolhatunk azzal, hogy sem a gyér 14*
