Századok – 1932

Értekezések - BALOGH JÓZSEF: A magyar királyság megalapításának világpolitikai háttere 152

166 BALOGH JÓZSEF. A kutatók nem látnak világosan a tekintetben, hogy Piligrim missziója voltaképpen mért maradt abban. A feltevések egész sora mellett nem szabad elhanyagolni azt a leglényegesebbet sem, hogy Géza és István korának magyarsága ellenállást látszott tanúsítani a német politikai célokat követő misszióval szemben. Adalbert szerepe azt bizonyítja, hogy a magyar fejedelmek szívesen ellensúlyozták a német egyház térítőmunkáját szláv misszionáriusok tevékenységével. III. Ottó világbirodalmi politikája és keleti missziós műve a magyar függetlenségi törekvéseknek tehát kedveztek. Először nyílt alkalom rá, hogy a kereszténység nagy nyugati egyházszervezetével módszeres kapcsolatba kerüljön a magyarság, anélkül, hogy ezzel egyszersmind valamely környező ország püspökségének egyházmegyéjévé váljék. Először nyílt meg az út Róma és a pápa felé, anélkül, hogy valaki közvetítsen, vagy — ami ennél rosszabb — a német császárság ezt politikai intrika gyanánt fogja fel és megboszúlja. De ami mindennél fontosabb : először nyílt alkalom a római s valóban a római császársággal való megértetésre, anélkül, hogy ez német hűbéresi viszonyt involvált volna, István felismerte a világpolitikai helyzetet s a római delegáció egy csapásra három nagy célhoz közelítette. A császársággal tartós, sőt szervi kapcsolatot létesíthetett s nem kellett a német birodalom szerkezetébe beleilleszkednie. Az egyháztól megkaphatta a keresztény fejedelmet megillető attribútumokat s mégsem került szembe a birodalommal. Egyházi szerkezetet építhetett ki, független érsekség vezérlete alatt s így nem lett egy német missziós érsekség tributáriusa. De távolról talán egy negyedik cél is feltűnt előtte : III. Ottó világbirodalmának részeként a Bizánccal való viszony is biztosíthatónak látszott. Ε felismerés és a cselekvés a felismerés nyomán : a nagy államférfiút jellemző tett. Római legációjával István tudatosan illeszkedett be III. Ottó világbirodalmi keleti terveibe, miket Ottó udvarán élő sógora, Henrik herceg révén bizonyára minden részletében ismert. Vállalta István a két-hatalomelmélet következéseit. A császár rendeletére, de a pápa kezéből nyerte el a koronát. Tudta, hogy országa a római birodalom részévé vált, de tudta azt is, hogy ez a német határvidékektől, elsősorban a bajoroktól való függetlenséget jelenti s ez volt, amit kívánt. Végül vállalta az ottói keleti politika missziós kötelezettségét. Az apostoli kereszt, melyet a császár vagy talán a pápa küld neki, az „apostoli" jelző, melyet a pápa oly nyomatékkal említ s amelyen az újkorban adományozott cím is nyugszik,