Századok – 1932
Szemle - Váczy Péter: A helytörténeti kutatás problémái. Ism.: Mályusz Elemér 103
SZEMLE. 107-valók, köziilök mennyien helyben lakók gyermekei, mennyien vidékiek s mekkora ennek a vidéknek a rádiusza. Egy évről-évre haladó pontos statisztikai feldolgozás, megfelelő térképekkel illusztrálva, áttekinthetően rögzítené meg, mekkora volt az iskola vonzó és kisugárzó ereje s így le lehetne mérni szerepének jelentősségét is. Ez persze fáradságos, türelmet próbára tevő munka. Eredménye elsősorban az illető hely szempontjából fontos, pl. így lehetne tisztázni Arad, Kassa, Eperjes, Szeged stb. iskoláinak jelentőségét, de azután a monográfiák egymás mellé helyezve bizonyára a XVIIÏ— XIX. sz.-i kultúrfejlődéssel foglalkozó historikusoknak is igen jelentős segítséget nyújtanának. Ennek a szempontnak az elhanyagolása egyetlen példa csak s a felsorolást hosszasan folytathatnók. De bizonyára már az elmondottakból is eléggé kitűnik, hogy hol van a baj alapoka : abban az elképzelésben, hogy egyetlen miniszteri körrendelettel kellő felvilágosítás nélkül hozzá nem értőkkel lehet történeti munkát íratni. Ma már tudjuk, hogy a helytörténetírásra éppen úgy elő kell készíteni és nevelni az írókat, mint bármely más tudományág művelésére. A nevelés nem kizárólag csak az egyetemen történhetne. El lehet gondolni, hogy bizonyos közvetlen irányítás mellett átformálható egy-egy jószándékú autodidakta úgy, hogy könyve azután tudományos nyereségül legyen elkönyvelhető. XJgyanígy bizonyos nagyobb vállalkozásba, testületi munkába is bevonhatók volnának a törekvőbbek, hogy az együttdolgozás folyamán ismerkedjenek meg a helytörténeti kutatás módszerével. A háború óta mindkét irányban több kísérlet történt, azonban a legteljesebb eredménytelenséggel. Az élet nem igazolta az optimista feltevéseket. Szinte határtalan •jóindulattal és megértő elnézéssel próbált folyóiratunk is kritikai rovatában egy-egy helytörténész munkájának ismertetése során tanácsot adni, kéznél fogva rávezetni az írót, hogy a rosszul kiválasztott téma helyett milyen alkalmasabbhoz nyúljon s ehhez milyen mintákat tartson szeme előtt. Az eredmény? Az illető író következő munkáiban is zavartalanul haladt tovább a maga régi útján. De nemcsak az egyes emberekre volt hatástalan a rábeszélés. Nagyobb kooperáció életrehívására hasonlóképen folyóiratunkban vetődött fel az a terv, hogy a meglevő vidéki irodalmi és régészeti társulatok kezdeményezzék Magyarország történeti földrajzának kartográfiai alapokon való elkészítését, szintén a nagy nyugati, sőt még közelebbi osztrák példák követésével. A terv éppen oíyan síiket fülekre talált, mint a máshol egy folyóirat megindítására és valamelyik központi nagy gyűjteményünk mellett egy kutatóintézet felállítására vonatkozó terv. Mindezen sikertelenségnek, úgy látszik, két oka van. Egyrészt vezető köreink semmiképen sem képesek megérteni, hogy a történelem ilyen irányú művelése nagy eredményekkel fog járni. Ők hiába látják, hogy Németországban elismert tudósok, pl. Kötzschke lipcsei egyetemi tanár, nem tartják méltóságukon alulinak, hogy provinciális tárgyú kiadványsorozatok vezetésével törődjenek, a helytörténet szemükben még mindég az az irány, amelyet válveregetéssel lehet elintézni. Ennek a sajnálatos mentalitásnak a kifejezője V. cikke is. Másrészt vidéken élő történészeink, kevés kivételtől eltekintve, nem állanak helyzetük magaslatán. Vonatkozik ez elsősorban középiskolai történettanárainkra, akiktől teljes joggal követelhetünk a leckefeladásnál és feleltetésnél többet. A háború előtt ők voltak elsősorban a Századok tartalmának recipiálói,
