Századok – 1931

Tárca - Bajza József: Sufflay Milan 211

212 TÁRCA. egyelőre előtte a zágrábi egyetem kapuja is, holott habilitációja már útban volt. Sufflay Pesten maradt. A Nemzeti Múzeum levéltárában nyert gyakornoki alkalmazást. Ebben az igen szerény állásban maradt 1908-ig. A pesti „száműzetés" mint később hangsúlyozta, sok előnyt jelentett számára. Egyéniségéhez méltó tudományos környezetben élhetett, a magyar történészek közt egy sereg barátra és jóakaróra akadt, akik hozzá egész életén át hivek maradtak és úgy bekapcsolódott a magyar tudományos életbe, ahogyan nemzedékek óta egyetlen horvát sem. Munkatársa lett magyar tudományos folyóiratoknak (Századok, Turul, Ungarische Rundschau), hol cikkeit ekkor is, később is nagy örömmel fogadták. Társaságunk választmányába emelte. Magyar összeköttetései adtak munkásságának új irányt. Thallóczy Lajos biztatására kezdett horvát tárgyú tanulmányok mellett albánokkal is foglalkozni. Az albán történelem a kutatót igen nehéz feladatok elé állítja. Egy nemzet, mely kétezer éven át nem élt állami életet, de bámulatos szívóssággal kibírja Európa viharsarkának minden zavarát. Világbirodalmakat lát alakulni és szétomlani. Százféle hódításnak tárgya, hogy a hódítókat túlélje. Keveredik a Balkán és az Adria minden népelemével, de nemzeti jellege el nem vész, kultúrák, vallások megosztják, de van ereje ezek hatalmát legyőzni. A kutatónak egy sereg nyelvet kell tudnia, jártasnak kell lennie tömérdek nemzet történelmének részletkérdéseiben. Sufflay rendelkezett ezzel az előkészültséggel és csakhamar oly otthonosan mozgott az albán történelemben, mint senki előtte. 1908-ban báró Rauch Pál horvát bán előterjesztésére a zágrábi egyetemen a történelem segédtudományainak akkor szervezett tanszékére nevezte ki a király. Kinevezése az egyetem akarata ellenére történt. Nem tudománya ellen volt kifogás, hanem politikai pártállása ellen. A kinevezésben az egyetem ugyan megnyugodott, de szervezett ifjúsági tüntetések lehetetlenné tették tanári működését. így volt tíz éven át professzor, anélkül, hogy taníthatott volna. Ez a helyzet aligha válik a zágrábi egyetem dicsőségére. A viszonyok valósággal beletaszították Sufflayt a politikába. A Habsburg-Monarchiában és a magyarsággal való együttélésben látta nemzete fenmaradásának és boldogulásának garanciáját. A délszláv ideológiában nemzete vesztét, szerb rabságba süllyedését érezte. Teljes erővel szembefordult a horvát-szerb koalícióval és azokkal a bánokkal, akik e koalícióval taktikából, vagy meggyőződésből paktáltak. Ellenben nagy rokonszenvet érzett a horvát jogpárt iránt, mely ugyan az 1868-i kiegyezést nem ismerte el, de éppen olyan intranzigens horvát volt mint ő. A rauchiana koncepciónak, mely az 1868-i kiegyezés revíziójával a jogpárt és az unionizmus összebékítésére építette terveit, éveken át ő volt a vezérpublicistája. Ennek az irányzatnak minden logika szerint, a Monarchia és Magyarország érdekéből is, győznie kellett volna, hiszen a délszláv ideológia