Századok – 1931

Tárca - Joó Tibor: Hegel és a szellemtörténelem

TÁRCA. 451 s mely mai napság különböző kérdések kapcsán annyi vita tárgya. A tiszta tudományos objektivitás szempontjából joggal emelhető is kifogás ellene s bár tökéletesen, gyökeres voltánál fogva — ezt kénytelenek vagyunk beismerni — soha ki nem írtható, törekednünk kell visszaszorítani s legfőképen vigyázni, hogy tiszta tekintetünket és kutatásaink eredményét ne befolyásolja. Ez az empíria tisztelete s Hegeltől e tekintetben is sokat tanulhatunk, bár ő történelemírói gyakorlatában nem valósította meg tisztán elveit. Mindenekelőtt arra hívjuk fel a figyelmet, hogy Hegel az első, aki a historikus eljárásának a megjelölésére terminológiai öntudatossággal ugyanazt a kifejezést használja, amit a mai tudomány, a „megértést". (101.) Mielőtt azonban tárgyalásába belemennénk, Hegelnek a történelem tárgyáról, alapegységéről alkotott felfogását kell megtekintenünk, mert ez az a tárgy, melyre a megértés irányul s mely magát a megértést, mint speciális történelmi ismerést természeténél fogva szükségessé teszi. Ebben a kérdésben is mintha csak egy modern szerzőt olvasnánk, ugyanazokat a szavakat halljuk. Az egyetemes történet egységei a népek, melyek egymásrakövetkezésükben a maguk sajátosságaival, speciális kultúrájukkal a szellem egy-egy fejlődési fokát jelentik. Ez már metafizika és ma nem tudunk mit kezdeni vele. De amikor ennek az egységnek a logikai alkatát írja le, Rickert és Troeltsch műszavait halljuk. Egy népnek, írja, az alkotmánya vallásával, művészetével és filozófiájával vagy legalábbis képzeteivel és gondolataival, általában egész műveltségével — hogy a többi külső tényezőt, mint a klima, a szomszédok, a világhelyzet, ne említsük — egy szubsztanciát, egy szellemet alkotnak. Minden állam egy-egy „individuális totalitás" és mind az itt felsorolt mozzanatok ugyanannak az „egész szellemi individualitásnak, egésznek" a mozzanatai s együttesen alkotják azt.1 Ez az individuális totalitás egyfelől egységbe fogja az egyének tevékenységét, másfelől az abszolutumnak egyéniesülése. Az általánosnak és egyesnek ez az egysége maga az idea, mely a történeti egységben, Hegelnél az államban, lép a lét síkjára és abban tovább fejlik. Ez az általános, mely az államban fellép és tudatossá válik, ez a forma, melyben minden végbemegy, ami történik, általában az, mely egy nép műveltségét alkotja. A meghatározott tartalom pedig, mely e formában mint konkrét valóság jelenik meg, maga a nép szelleme. Minden nép szelleme egy meghatározott szellem nemcsak önmagában, hanem fejlődésének történeti foka szerint is, alapja és tartalma a kultúra formáinak, melyeket a maga individuális jellemével totalitássá egyesít, s így a nép kultúrája a tagok rendszerévé válik, igazán szellemi egységgé, egésszé. (79—80., 84., 87., 101.) Ez tehát mindig sajátos, egyéni, nép és kor szerint. Ezért nem lehet a történelemből semmi gyakorlati tanácsot nyerni 1 Ld. Rickert : Die Grenzen der naturwissenschaftlichen Begriffsbildung. 5. kiad. 360 sk. 422 sk. 11. Troeltsch: Der Historismus und seine Probleme 32. sk. 11. — Troeltsch-ről ld. idézett tanulmányomat. 29*