Századok – 1931

Történeti irodalom - Géfin Gyula: A szombathelyi egyházmegye története. Ism.: Tóth László 419

420 történeti irodalom. 420 dicsérettel kell említenünk, liogy szerzője az alkalmi műveknél megszokott felületes témakezeléstől teljesen ment maradt, fáradságos munkával, gondos anyaggyűjtéssel maradandó becsű művet akart alkotni. Munkájának főereje a gazdag anyag, amelyet összegyűjtenie sikerült. Gondosan átbúvárolta a szombathelyi levéltárak és könyvtárak anyagán kívül az esztergomi hercegprímási, a budapesti Országos Levéltár, a bécsi Staatsarchiv, Hofkammerarchiv s az azóta jórészt elpusztult osztrák belügyi levéltár anyagát is. A római levéltárak anyagát a szerző könnyen mellőzhette, hiszen a püspöki quinquennális jelentések fogalmazványait megtalálhatta Szombathelyen is, érdemleges anyagot legfeljebb a nunciusi jelentésekben talált volna, de ezek sem olyan lényegbe vágó fontosságúak, hogy figyelmen kivid hagyásuk a teljességet illetőleg hátrányosan érezhető lenne. Az irodalom felhasználását illetőleg is igyekezett a szombathelyi egyházmegye történetére vonatkozó gyérszámú publikációt összegyűjteni és felhasználni. Jelentősebb hiányt műve itt sem mutat fel. Az egyházmegye történetét a szerző a püspökök életrajzainak keretében foglalja össze. Bár a katholikus egyházi hierarchia és egyházi alkotmány természeténél fogva a püspök tényleg reányomja egyéniségének bélyegét az általa kormányzott egyházmegyére, e módszer mellett mégis mindig maradnak az egyházmegye életében olyan intézmények vagy jelenségek, amelyek e keretbe nem illeszthetők be. Erezte ezt Géfin is, mert munkájában külön fejezetet szentel a káptalan, a papnevelés az iskolaügy történetének, hasonlóképen külön tárgyaltatja a papság irodalmi munkásságát, valamint háborús szereplését is. Nem helyeselhető azonban, hogy Géfin úgy ezeknek a fejezeteknek, mint pedig a püspöki életrajzok egyrészét (Balassa Gábor, Szenczy Ferenc, Szabó Imre, Hidassv Kornél, István Vilmos) munkatársaira bízta. Ez mindenképen az egységes felfogás rovására vezet és szükségképen ismétléseket hoz magával, mint itt is a papnevelés története és az egyes püspökök életrajzai között. Legkevésbbé sikerült ötlet volt pedig Szabó Imre életrajzát Füssy Tamásnak a Tájékozó 1881. évi május—júniusi számaiban megjelent életrajzi vázlata nyomán csaknem változatlanul lenyomatni. Füssy tanulmánya meleghangú nekrológ volt, éppen nem alkalmas tehát arra, hogy ennek a liberális szellemű püspöknek helyes megítéléséhez vezessen bennünket. Révész Imre egyébként elismerő hangú, részletekbe menő kritikájában (Protestáns Szemle, 1930, 181—8 11.) azt kifogásolja, hogy a szerző pusztán gazdag anyagot hordott össze, anélkül, hogy anyagát értékelte, szellemtörténeti szintézisbe foglalta volna össze. S Révész kritikájában több szempontot említ, amelyet Géfinnek figyelembe kellett volna vennie. Azt hisszük, hogy mindezek és még más hasonló, Révész által nem említett, de tényleg meglévő hiányok Géfin munkájában egy olyan szem-