Századok – 1931
Történeti irodalom - Molnár Kálmán: Alkotmánytörténeti illúzió-e a magyar alkotmányfejlődés jellegzetes közjogi iránya? (L. Az Eckhart-vita.)
412 történeti irodalom. 412 Hajnik, tudvalevőleg, a nagy német jogtörténeti iskola elveit érvényesítette a magyar jogtörténelem művelésénél. Mert szakítani a régi racionális felfogással, amelynek kiváló képviselőjéül tekinthetjük pl. Kovachich Márton Györgyöt s amely a maga idejében szintén új és modern volt, a XIX. század közepére azonban már elavult. Hajnik újat hozott, őt ifjúkorában a romantika szelleme csapta meg, romantikán a felvilágosodás és liberalizmus közti szellemi áramlatot, légkört értve. Az is közismert, hogy a romantika, elfordulva a felvilágosodás racionális elképzeléseitől, társadalomszerződés-teóriájától, individuális alaptónusától, világpolgári attitűdjétől, újra felfedezte az élet egységességét, organikus jellegét és a nép, a nemzeti eszme csodálatos alkotóerejét. A romantika gyökereztette meg tehát azt a meggyőződést, hogy minden népnek, még a legkisebbnek is van joga az élethez, sajátos népi jellegének megőrzéséhez és veleszületett képességcinek kifejtéséhez. Ez a felfogás indította pl. Rankét arra, hogy megírja egy feltörekvő nép, a szerbség küzdelmeit s ez a felfogás volt a jogtörténeti iskola működésének is az alapja. A Volksgeist-et és a Zeitgeist-et ez a kor igen sokat emlegette, de ezt a szellemet szinte misztikába hajló elképzelésekkel írta körül. Valami eleve megadott, részben változhatatlan tényezőnek tekintette, amely a nép és a kor felett lebeg, mint valami mindent determináló tényező. Ez az absztrakció egészen megfelel a romantika világnézetének, Hegel filozófiájának, de ugyanakkor a történettudomány XIX. század eleji kezdetleges állapotának is. A felvilágosodás történetírása ugyanis kevesebbet produkált még, semhogy anyagából helytálló konstrukciókat lehetett volna felépíteni s így a romantika, szellemi okokkal óhajtva magyarázni a történést, még nem tudott induktive eljárni, hanem kénytelen volt ezt a szellemet „elképzelni" s abból deduktív módon magyarázni a történeti fejleményeket. A későbbi jogtörténet írás igyekezett hű maradni azokhoz a hagyományokhoz, amelyek a szellem elsőbbségét hangsúlyozták, a kutatás folyamán azonban a monografiaírók, a részletproblémákkal foglalkozva, egyre messzebb kerültek a szintetikus látástól, a szellem életműködésének leírásától. A kornak, amelyben Hajnik és társai éltek, a világnézete sem kedvezett, hogy a romantika hagyományai élők legyenek vagy maradjanak. A hagyományok élettelen requisitumok lettek. Mutatják ezt magának Hajniknak későbbi művei is. Összefoglaló tankönyveiben az állami, társadalmi és gazdasági állapotok rajza különálló fejezeteket foglal el, éppen úgy, mint az irodalomtörténeti kézikönyvekben is szokásos volt hasonló összefoglalásokat közölni. Annak az előadását azonban, hogy ezen állapotokból miként magyarázható a jogi intézmények és a jogélet fejlődése, hasztalan keressük. A kettő különálló résznek maradt meg. Abban a munkájában pedig, amelyet főművének tekinthetünk s amely hosszú évtizedekig nélkülözhetetlen segédkönyve lesz a középkor kutatóinak, „A magyar bírósági szervezet és perjog"-ban nemcsak teljesen hiányzik a társa-