Századok – 1931
Értekezések - DÉKÁNY ISTVÁN: A szellemtörténet történetelméleti alapon megvilágítva 337
a szellemtörténet történetelméleti alapon. Stil programmjához közelíti a történetírást. Mikor az államtörténetet elégtelennek érzi a történetíró, „már eleve kultúrtörténeti beállítottsággal indul kutatóútjának. : . Nem törpül a kultúrtörténet amolyan külön, betétszerű fejezetévé a politikai történetnek. Ellenkezőleg : a kultúrtörténet lesz a keret, amelybe a politikai történet eseményei és mozzanatai szervesen beágyazódnak".1 Ez valóban eléggé kitetszik, elég Szekfű kitűnő példáira ráfigyelnünk, hogy lássuk, mint olvad egybe a kultúr- és a politikai történelem. Tehát már nem mozaik-darab a kettő egymás mellett, hanem magasabbrendű egység — bátran mondhatni, általában a kultúrtörténet javára billentvén el a mérleg nyelvét. így történik aztán az, — amire már utaltunk, — hogy a források terén nem a magasba szökő hegycsúcsokra esik a figyelem, hanem a tágas, széles, poros és hétköznapos síkságra, az átlagra : ez a szellemtörténelem egyik programmjának, a kollektív szempontoknak következménye. Babies szavaival : „Nem mindig a nagy írók fejezik ki leghívebben koruk vagy nemzetük lelkének aktualitását. A nagy írók a saját lelküket fejezik ki. Lázadnak, előre sietnek, egyedül állanak, gyakran visszhangtalan és félreértve. Sokkal megbízhatóbbak a kor átlagírói, főleg akiket a kortársak tetszése igazol s nem az abszolút irodalmi érték. S akiket az eddigi irodalomtörténet hajlandó volt elfelejteni, vagy inkább csak könyvészetileg tartott számon. A siker nem jelentéktelen indiciuma a kor szellemének : mutatja mindenesetre, hogy a lelkek többsége milyen húrokra rezonál." így például „Horváth János könyve valósággal fölfedezi számunkra a magyar keresztény középkort. Ezt a kort alig lehetett volna máskép ennyire megközelíteni, mint e kollektív látású történetírás szemeivel." Magától értetődik, hogyha a kollektív látás a kollektív, azaz tömeges, átlagtényeket kiemeli is a homályból, azt hisszük, szükségtelen külön kiemelni, elég utalni, hogy nem akarja az átlagot épp a történet főhősévé avatni. A tömeges tények, tipikus dolgok egyszerűen a maguk súlya szerint fognak mérlegre kerülni. Itt történetelméleti szempontból azon az állásponton vagyunk, hogy bajos a problémát általánosságban egyáltalán feltenni. (Szociológiai szempontból az átlag, a közönség problémája2 igen tágas mező, benne sajátos az egyén lelki 1 Id. ért. 325. 1. 2 Nincs itt helyünk erről szólni, azért hivatkozunk másutt kifejtettekre : Tanulmányok a társadalmi morfológia köréből I. A ,,közönség" problémája. Társadalomtudomány. 1926. 269—88. 11.
