Századok – 1931

Értekezések - DÉKÁNY ISTVÁN: A szellemtörténet történetelméleti alapon megvilágítva 337

376 dékán v istván. szerves egységből fakad, mely fennáll táj, közönség és író között. Azonban itt nem egy olynemű geográfiái térről van szó, amelyet régi iskolázottságú emberek elképzelnek, akik a föld élettanát minduntalan lefokozzák a földrajzi helymeghatározás semmitmondó síkjára, azaz topográfiává. A „helyi irodalom" kérdésében a tájról többen úgy gondolkoznak, mint régen a geográfiái térről : ez üres sík vonallal körülhatárolva. A táj (Landschaft) konkrét és egyénies, tér, individuum, és nem az a lényeges, hogy valami valahol egyszerűen van, hanem az, hogy az a táj-individuum hal az egyénre, s ez visszahat. Táj és nép közt a kölcsönhatást éppen szimbiózisnak kell mondanunk. A helyi irodalmi kutatás nem mélyed el eddig a felismerésig, aligha is várhatjuk, hogy egyhamar idáig képes lesz elmélyedni. De ezt tudván, nem is igen szabad addig hirdetni a „helyi" irodalom kutatásának szükségét, midőn pl. misztikusan késői leszármazás rendjén, vagy helyi kultúregység feltételezésével tesznek meg valakit hesseni, vagy tiszántúli írónak. Nem ez. kell, hanem a konkrét táj-nép kapcsolat realitásának felismerése. Itt tehát egy reális előfeltétellel találkozunk, azzal, hogy van-e szerves egység előzetesen, táj-közönség-író közt, vagy nincs ; továbbá ha nincs, lehetséges-e ilyennek megalakulása. Külön szatmárnémeti irodalom éppúgy nincs, mint külön siófoki. Ha a szellemtörténész mármost csak a szellemi aszpektussal nézi tárgyát, úgy bizonyára jogtalanul „korlátozza" magát, midőn a helyi vonások, a táj és a közönség társadalomtörténeti, gazdaságtörténeti stb. nézőpontján nem keresi fel ama „szerves előfeltételt", mely az irodalmi művet sui-generis táj-irodalmi termékké avatja. Geográfiái — helyesebben tájélettani — nézőpont tehát nem mellőzhető ; nem elég külön dunántúli eredetű vagy jellegűnek mondott irodalmat összeválogatni, ha nem tudjuk, hogy a Dunántúl és közönsége (társadalma) de facto minő szerve» (nem-külsőleges) kapcsolatot létesített táj és közönség között, hogy mi az, ami a Dunántúl (sit venia verbo) tájszervezetének mondható és hogy minő ama tájjal együttélő társadalom. A szellemtörténet, itt is látjuk, mindenkép igen kiemelkedő aszpektus. Itt is, mint mindenütt nem előre koncipiált,, „korlátozáson" alapuló módszerek mechanikus követése fog segíteni, hanem az eleven történeti realitás egészének képe fogja vezetni a történetírót. Ismertetett szerző sokban, helyes nyomon járt, sőt egészében helyes irányú. Itt ad hoc megjegyzéseket azért fűztünk bővebben hozzá, mert félreértésekkel szemben bizonyos, általános tételek leszögezésére