Századok – 1931
Értekezések - DÉKÁNY ISTVÁN: A szellemtörténet történetelméleti alapon megvilágítva 337
354 dékán v istván. Most az v összetétel problémái merültek fel és látjuk, hogy haladottabb fokon minden tényező más tényezővel együtt jön tekintetbe. Mikor a ..munka" fogalmát felvetjük, akkor már a népbiológiai és szellemi tényező jelentkezett együtt és összetevődve hatnak a többiekre, a földre, a készletgazdasági javakra. Ily módon 1. minden „munka" kapcsolódva, összetevődve szerepel, 2. akkumulálódik, állandóan belekapcsolódik és „hatványoz", magasabbra „emeli" az illető tényező hatásszínvonalát, végül 3. egyre inkább túlsúlyra kerül a szellemi munka. Ily alapon a kultúra az előző munkabefektetés állandóságát, tartós bekapcsolódását jelenti egy másik tényezőben, de ezenfelül a munka mind nagyobb jelentőségben szellemi lévén, a kultúra jelenteni fogja bármely tényezőnek szellemi erőkkel való áttelítődését. Ily alapon mondjuk, hogy a kultúra valamely tényezőnek magasabb foka : munka (szellemiség) szintézise egy tényezővel. A kultúra fogalmát — itt, a történeti tényezőelmélet talaján — nem tényezőfajnak találtuk, hanem sajátos összetevődésnek. Maguknak az egyes tényezőknek jelleganalízise tiszta, azaz időtlen. A tényezők egymás mellett vannak, azaz koordináltak. Amikor már a kulturális tényezőről azaz fokozatról szóltunk, már elhagytuk a tiszta jelleganalízisnek a szempontját, bekapcsoltuk az időt, állandóan utaltunk arra, hogy a történelemben számolnunk kell felhalmozott munkákkal (egy-egy tényezőben akkumulálódva), melyek előző időkben keletkeztek s a következő időkben sajátos formában — „potenciálódva" és „átszellemítve" a tényezőt — érvényesítik a hatásukat. Ez utóbbit tagadni természetesen egy tényezőelméletnek sem jut eszébe, sőt ki is emeli azt. Egy ismert kor sem jelent kezdőpontot, mindegyik előző időszakok eredményeire („munkájára") támaszkodik, egyre fokozottabb mértékben hat, él a múlt, egyre nagyobb a „történeti tőke", egyre élénkebbek s újra élesztőbb hatásúak a renaissance-ok — a kultúra növekedése ez, épp ebben rejlik a haladás lehetősége. Ez egy idői szempont, a történet menetének szempontja, amely követi az előbbit, a tiszta analízis, a „tényezők" problémasíkját, tehát egy újabb, teljességgel jogos tényezőelmélet keletkezik, mely nem az eredeti tényezőkkel számol kiválókép, hanem összetevődésekkel. Természetesen — kellő céltudatos problémaállásban —- ennek megvan a maga kiváló jelentősége.1 1 Erre nézve v. ö. Kornis Gyula történetfilozófiáját, mely a filozófiai és történeti szemlélet magasabb eredményeit kiválókép egyesíti.
