Századok – 1931

Történeti irodalom - Wells G. H.: A világtörténet alapvonalai. Ism.: Joó Tibor 303

304 történeti irodalom. 304 szépirodalmi formába önti. Ez a szépirodalmi forma tiszta művészi szempontból igen-igen sok kívánnivalót hagy hátra, de pongyolaságában az esztétikai „gátlásokat" elhárító didaktikai célokat pompásan szolgálja és alkalmas arra, hogy az intellektuális tartalomra irányítsa a figyelmet, azt könnyebben felfoghatóvá, szemléletessé és megragadóbbá tegye. Ám Wells hatásának a forrása nemcsak írói formájában rejlik, hanem magában mondanivalójában is. Elsősorban, mint mondtuk, a jelen legnagyobb kérdéseit oldozgatja, s könnyen átérthető, világosan rendszerezett, szinte magától értetődő és vonzó elméletekben fejti ki megoldási tervezeteit. Ha keressük a jelzőket, melyekkel e tervezeteket illethetjük, a racionálista ideálizmus, optimizmus, radikálizmus és naivitás szavaira bukkanunk. A „természetes józan ész" elfogulatlansága ez, melyet a módszeres és rendszeres tudományos iskolázottság nem élesített kritikussá, sőt gyakran kétkedővé. Ε gondolkodó előtt nem ismeretesek azok a finom módszerek, melyekkel a tényeket boncolás alá kell vennünk, hogy igazi mivoltukat megmutassák, maguk a tények nagy tömegei is ismeretlenek előtte, melyek ismerete megakadályozná nagyon is kézenfekvő elméletei megalkotásában, nem szokott hozzá szemináriumban vagy laboratóriumban, hogy mintegy kísérletileg nem is két, de számtalan oldalról szemlélje a jelenségeket és így inkább fokozza, mint egyszerűsítse a probléma kérdésességét, s végül nincsenek birtokában azok az elméleti belátások, melyek számos tudós nemzedék szorgos munkájának az eredményei, s melyeket csak a tudomány műhelyében lehet magunkévá tenni, — egyszóval Wells írásaiban az autodidakta merészsége, könnyedsége és magabízása szemlélhető, s éppen ez az, ami az átlagos műveltségű közönség körében szellemi vezérséget biztosít neki. Meg kell vallanunk azonban, hogy Wells a maga ideálizmusával, éppen nem a legrosszabb vezérek közé tartozik korunkban, s kritikánk e pillanatban csupán tudományos képzettségét illeti. Világszemlélete, meggyőződései, törekvései nemesek, tiszteletreméltók, az emberiség javára irányulok. Ámde a laikus tájékozatlanságában figyelmen kívül hagy számos feltétlenül figyelembe veendő tényezőt, s így a tényleges helyzetről alkotott képei hiányosak, egyoldalúak, elképzelései naivak, tervezetei illuzórikusak. Utópisztikus következtetései, melyek a radikális racionálizmus optimizmusában fogantattak, akkor válhatnának valóra, ha az emberi történetet csak az ész irányítaná és a józan belátás mindenható erővel uralkodna. Egy ilyen utópisztikus elképzelés és e racionálista meghatározottság alkotják azt a szempontot, melyről „az élet és emberiség történetének" nagyszabású képét is ábrázolja. Ε munkát elsőrangú szakemberek segítségével és közreműködésével írta, s adatainak helyességéről, arról, hogy ténybeli ferdítés a tendencia érdekében sincsen benne, olyan szigorúan lelkiismeretes historikus kezeskedik, mint Troeltsch, kinek kritikáját összegyűjtött művei negyedik kötetében olvashatjuk. Az, ami e könyv körül kritikánkat kihívja, módszere és szemléleti