Századok – 1931

Történeti irodalom - Sebess Dénes: Két Magyarország. Ism.: Szabó István 296

történeti irodalom. 297 Sebess Dénes, a közelmúlt magyar agrárjogi és -politikai kérdéseinek specialistája s számos e körbevágó tanulmány szerzője, nemrégiben „Gróf Bethlen István" című könyvével (Bp. 1927) a politikai publicisztika területére tett kirándulást, most pedig fenti munkájával már a történetírói feladatok terére lépett. A munka azokból a mélyreható ellentétekből meríti elgondolását, melyek a magyar politikai életet az elmúlt században két egymással küzdő ellentétes táborra osztották. A század első felében a fontolva haladók s a gyökeres újítók, a szabadságharc gyorsan elviharzó hónapjaiban a forradalmárok és ellenforradalmárok, az abszolutizmus lassú éveiben a harcrakészülők és a békekeresők, a kiegyezés korában pedig a kiegyezés védői és támadói alkotják az átöröklődő politikai hagyományok szembenálló táborait. A szerző elgondolása szellemes, de csábít az önkényességre, hogy az író a kor politikai életének sokrétű jelenségeit az előre megmerevített tételhez egyszerűsítse le. Módszere is inkább kiszolgáltatja e veszélynek, mintsem megóvja attól. Nem bocsátkozik ugyanis a politikai eszmék tartalmi és történelmi vizsgálatába, hanem, — a konzekvenciák levonásával is többször adós maradva, — csak válogatja és elbeszéli a mozzanatokat, főleg a drámaiságra s a korunk eseményeivel való kapcsolatokra helyezve a súlyt. Az utóbbiak keresésében széles látókörű, éles megfigyelőnek bizonyul s gyakran mély távlatokat nyit meg, a munka szerkezete azonban a mozaikszerűséget erősen megsínyli. A reformkor mozgalmas politikai élete kevésbbé érdekli a szerzőt. Széchenyi, Wesselényi, Metternich, Kossuth forognak kaleidoszkópjában, anélkül azonban, hogy a lüktető folyamatban a kor politikai életének átfogó keresztmetszete valóban érzékelhető volna. Szívesebben időzik a szabadságharcnál. A politikai horizont szélső határain szemlélteti egyrészről a forradalmi utca urait, Madarász Lászlót és Perczel Mórt, másrészről az udvar körül szervezkedő ellenforradalmárokat. A közbülállókat sodorják az események, a helyzet teljesen zilált, pártok és egyesek nem tudják ki az ellenség. A „terroristák, — ez a közelmúltból visszasötétlő elnevezés itt bántóan elhibázott, — és az udvarnál mindent fel-, sőt eladók szélső körén belül, Batthyány és Kossuth harcát, a nemzet öncélúságának elve alapján detronizálok s az alkalmas vezér hiányában és Kossuth nyomasztó népszerűségének súlya alatt csak tengődő békepárt küzdelmeit, a katonai párt intrikáit eleveníti meg a szerző s nem habozik egyelőre lezárt vagy a tudományos revízió útján levő kérdésekben eltérő álláspontra helyezkedni. így Madarász Lászlót a Zichy-kincsek ügyében ártatlannak nyilvánítja, abból indulva ki, hogy a gyémántok Boliac ügynök kezében titkos úton Omer pasa megnyerésére voltak szánva. Tekintve azonban, hogy ez az akció a szabadságharc utolsó heteiben folyt, viszont a kincsek megdézsmálását már március elején megtörténtnek állapította meg a vizsgáló bizottmány, megoldatlan rejtélyként merednek fel