Századok – 1931

Értekezések - MARKÓ ÁRPÁD: A szomolányi kuruc győzelem 233

240 markó árpád. szolgálattal is zaklatni s megelégedett azokkal a hírekkel, amelyeket Pachmann hadnagytól, a közelben fekvő Éleskő várában elhelyezett kis császári őrség parancsnokától kapott. Ez a tiszt napközben megnyugtatta a felől, hogy ellenséget sehol sem látott. Estére kelve azonban már megneszelhette az erdőben nyüzsgő miavai, brezovai, verbovai fegyveres tótok gyülekezését, Ocskayék lappangó előnyomulását és értesült Károlyi seregének közeledtéről is. Este 9—10 óra között figyelmeztette tehát Ritschánt, hogy vigyázzon, mert a kurucok másnap hajnalhasadtakor három oldalról fogják őt megrohanni. A beteges állapotban sínylődő tábornok elhatározóképességét ez a megdöbbentő és váratlan hír teljesen megbénította. Egymaga határozni nem mert, hanem haditanácsra hívta össze Wachtendonk alezredest, a Deutsch­meister-ezred parancsnokát, Maltzan alezredest, a dán zászlóalj parancsnokát és Giordani kapitányt, a Visconti vértesszázad parancsnokát. Megismertette velük a helyzetet és javasolta eredeti tervének, azaz a Vöröskő felé való el­vonulásnak végrehajtását. így remélte egy, Nagyszombat irányából várható, erős támadás kikerülését. A haditanács többi tagjai — különösen Giordani — azonban leszavazták. Szemére vetették Ritschánnak, hogy ha dél felé kitér, akkor még mélyebben hatol be ellenséges területre, újból megnyitja a kurucoknak Jabloncán keresztül az utat Morvaország felé s kiteszi ezt a tartományt egy kuruc inváziónak, ami Bécset is veszélyezteti. Azt javasolták tehát, hogy vonuljon vissza egész seregével azon az úton, amelyen jött, Szakolcára.1 A haditanács ezzel a mozdulattal ki akarta vonni a császári hadoszlopot a nagyszombati kuruc sereg had­műveleti körzetéből, abban a reményben, hogy könnyebben leszámolhat a tót felkelőkkel és Ocskayék aránylag kisszámú csapataival, mint Bercsényi és Károlyi főseregével. Ritschán erre a késő esti órákban táborát felriasztotta, a tábortüzeket megtévesztésül égni hagyta és anélkül, hogy portyázókat, járőröket küldött volna az éjszakai menetnél kétszeresen veszélyes szakadékos, erdős hegyszoroson átvezető útvonal felderítésére és biztosítására, május 27-én este 10 órakor kiadta a Szakolcára való visszavonulási parancsot. A csapat 11 órakor egy menetoszlopban elindult, még pedig a követ­kező menetrendben : 1 Ritschán főhadiszállásán lefolyt események, valamint a csá­szári sereg mozdulataira és harcaira vonatkozó adatokat a bécsi Kriegsarchiv, Feldakten, Ungarn 1704. Fase. V—4—15. sz. irateso­magából merítettem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom