Századok – 1929-1930

Történeti irodalom - Hóman Bálint–Szekfü Gyula: Magyar történet IV. és V. köt. Ism.: Domanovszky Sándor 881

884 TÖRTÉNETI IRODALOM. ' 884 Csakhogy a délszlávok közt éppen a horvátok a törököknek legelkeseredettebb ellenségei, akiknél ez az alkalmazkodási lehetőség legkevésbbé volt meg. Az érintkezést a törökkel bizonyos tényezők megkönnyíthették nekik, de ez nem jelenti egyben a hajlamosságot az ilyen érintkezésre. Másutt Szekfű is a horvátokat egy vonalba állítja a magyarokkal, pl. a raboskodásban (V., 15. 1.). Nem fogadhatjuk tehát el ezt a két szellemes gondolatot Fráter Györgynél sem egész politikája és viselkedése magyarázatául. Ebben a beállításban Fráter György „magánjogi és erkölcsi megkötöttségben" (IV., 46. 1.) sodortatik az események által. Ezt nem tudjuk elhinni az olyan — Szekfű szerint is — kemény egyéniségről, mint amilyen a barát volt, egy olyan államférfiúról, aki soha senkinek nem engedett bepillantást kártyáiba. De hagyjuk a részleteket! Vizsgáljuk meg azokat a pilléreket, amelyeken a munka felépült, amelyekből a szerző koncepcióját megismerhetjük. Hangsúlyoznom kell, hogy ebben nem akarok részletekre kitérni, amiért is iparkodom ellenérveimet is Szekfű könyvéből meríteni, és azokra a kijelentésekre szorítkozom, amelyek a mű szellemét adják. A munka alapgondolatát a tudós szerző következő soraiban látom legpregnánsabban megjelölve: „A kettős királyválasztásból megszületett két magyar államalakulat közül egyelőre csak a nyugatinak voltak politikában és kultúrában fejlődési lehetőségei. János királysága keletre, török, oláh, lengyel közé szorulva, kultúrliatások hiányában haldoklott éveken át, a régi magyar hagyományból újat nem bírván alkotni. A magyar állami berendezések János király országában csakhamar elsenyvedtek, helyükbe Fráter György új, erdélyi, partikuláris intézményeket állított, melyek nem képviselhették többé a régi magyar állami hagyományokat A tradíciót az ősivel való összefüggést, a nyugati fél tartotta fenn, az, amely egyúttal, idegen eredetű király alatt, idegen tartományokkal szoros összefüggésben, az európai hatásnak is sokkal inkább ki volt téve, mint a magyar állam bármikor előbb, talán Szent István óta soha ennyire. Régi magyar tradíció és európai nyugati hatás, ez a két erő munkál most és hozza létre a Habsburgi államot, a magyar nemzet politikai életének négyszáz éven át tradicionális formáját." (IV., 61—62. 1.) Ebből a tételből következik az a beállítás, amely következetesen, a hosszú részletkutatások eredményeként kialakult, általánosan elterjedt felfogással szemben a Habsburgi állam igazolóiratának színében tűnik fel. Legyen szabad az előbbi tétel kiegészítésére még egy helyet idéznünk: „A XVI. század állami életének szinte minden nagy változása a kettős királyválasztás és az ellenkirályság fényéből folyt, mint eredendő bűnből, mint minden rossz