Századok – 1929-1930

Történeti irodalom - Brummer Emőd: A francia fölvilágosodás és a magyar katholikus hitvédelem. Ism.: Tóth László 905

908 TÖRTÉNETI IRODALOM. ' 908 gulatra vall, hogy Szuhányi itt már az ifjáság erkölcseinek megromlását a rossz könyvek hatásának tulajdonítja. A vallás és a filozófia összeegyeztetésének problémáját már teljesen a jozefinista teológia szellemében tárgyalja Grigely József (De concordia philosophiae cum religione. Buda, 1796), adatait főleg Handerla könyvéből veszi, ítéletei pedig teljesen szakítanak a jezsuita teológia klasszikus konstrukcióival. Már a politikai polémia határain beliil mozog Kenyeres József exjezsuita, rozsnyói kanonok két apologetikus munkája. Kenyeres még Csapodinak volt a tanártársa a rendben és 1761-től 1773-ig a nagyszombati egyetemen tanított. Az első polémikus munkájában (Castigatio libelli: Jus rei publicae in bona ecclesiasticarum, Kassa, 1792) Szirmay Antalnak egyik munkájával vitatkozik, amely az egyházi birtokok elvételét és azoknak a szegénység javára való fordítását célozza. Második művében (Analysis libri ad utramque aurem, Pest, 1796) gróf Batthyány Alajos ellen fordult. Részletesen cáfolja a vallási indifferentizmust, amely végeredményben a forradalomhoz vezetett. Igen terjedelmesen cáfolja Voltairet is. Forrásai Zabuesnig, Barruel, Guyon, Audainel és Bürke művei. Kenyeres munkájának második része már inkább jogi és politikai területen mozog. Dialektikájának új színt és erőt kölcsönöz az a körülmény, hogy a felvilágosodást támadva mindig hivatkozhat azokra a rombolásokra, amelyeket a felvilágosodás gyermeke, a francia forradalom okozott az emberiségnek. Ezért nála a dogmatikus apológia mellett igen nagy szerep jut a kortörténeti tanúságok tanító célzatú levonásának is. Brunner végső konklúziója, hogy a magyar apologetikus irodalomban az egész francia felvilágosodás visszatükröződik, de ez javarészt nem közvetlen ismereteken alapszik, hanem átvették egykorú külföldi apológéták munkáiból. Érdekes megállapítása a szerzőnek az is, hogy a magyar hitvédő irodalomra igen nagy hatással volt az olasz felvilágosodás ellen küzdő dominikánus-irodalom. Brunner munkájáról csak elismeréssel szólhatunk. A problémát szerencsés kézzel fogta meg, bár tagadhatatlan, hogy a megoldásnál még számos pótlásra váró hiány maradt. XVIII. századi teológiai irodalmunk még egyáltalán nincs módszeresen feldolgozva. A kutatónak itt jóformán semmiféle előmunkálat se áll a rendelkezésére. Ezért a szintézisnek az ideje itt még nem érkezett el. Brunner ezért helyesen teszi tehát, amikor csak általánosságban jelöli ki a magyar katholikus apologetikai irodalom fejlődésének irányvonalait, de a kor történetébe való beillesztésre csak utal. Elengedhetetlenül szükséges azonban egy az egyes teológiai írók életének és munkásságának részletes kutatások alapján való feltárása és módszeres elemzése. Nem elegendő