Századok – 1929-1930

Értekezések - TABORSKY OTTÓ: Az 1836: XXI. t.-c. létrejötte - 840

84 β TABORSKY OTTÓ. Gál László előterjesztésén is végighaladva még jó­hiszeműséget se tételezhetünk fel az általa felhasznált anyag ennyire szembeötlően tendenciózus beállítása után. Pedig ő a kérdést minden vonatkozásában jól ismer­hette. Fejtegetései azonban, mint utolsó kísérlet, a már elhatározott visszacsatolás meghiúsítására a magyar kancellária meggyőző érveivel szemben nem állhattak meg. Természetes, hogy az erdélyi gubernium hivatalo­san is felterjesztéssel élt a Partium ügyében vele is kö­zölt elhatározásra. Ε felterjesztést 1836 január 20-án közvetíti az erdélyi kancellária. Ebben a gubernium is azt kéri, hogy miután a kérdéssel a múltban is foglal­kozott az erdélyi országgyűlés, végrehajtását halassza Őfelsége addigra, míg a diéta is állást foglalhat; egyéb­ként pedig az elhatározásnak az erdélyi rendekkel re­scriptum útján való közlését is kéri a gubernium. A kancellária nézete szerint Őfelségének bizonyára a leg­közelebbi országgyűlésen volt szándékában resolutiőját az erdélyi rendekkel is közölni. A visszacsatolás mód­jára vonatkozólag pedig jelenti, hogy javaslatát kö­zölte a magyar kancelláriával. Ε mellékelt javaslat sze­rint csupán dicasteriális úton, az országgyűlés befo­lyása nélkiil alig lehet foganatosítani valamit. Ezért a gubernium kérésének e részét is pártolólag terjeszti fel a kancellária. Nézete szerint a magyar és erdélyi vegyes országgyűlési bizottság feladata lesz a vissza­csatolás megvalósítása.1 A magyar kancelláriához intézett átiratában az erdélyi kancellária a részletekbe menőleg kiterjeszke­dik a törvényhatóságok ügymenetére, törvénykezésére, adóra, hadügyre, vallásügyre, urbariumra, kamarai és kincstári ügyekre, tized- és posta ügyekre, vallási- és tanulmányi alapra. Ε referátum a visszacsatolást ki­mondó törvény végrehajtásának történetében érdemel bővebb méltatást.2 Az államkonferencia, mely február 21-én foglalko zik az előterjesztésekkel, a magyar kancelláriától vár véleményt a gubernium kéréseire vonatkozólag.1 1 Erd. Kanc. 143. ex 1836. — Gr. Teleki tanácsos s. k. fogal­mazványa és mellékletében a gubernium eredeti felterjesztése. 2 Erd. Kanc. 5359. ex 1835. és melléklete. St. Konf. a. 143. ex 1836.

Next

/
Oldalképek
Tartalom