Századok – 1929-1930

Történeti irodalom - Müller Gyula: A bécsi francia irodalmi kultúra a XVIII. században. Ism.: Gálos Rezső 779

780 történeti irodalom. 780 azonban még élesebben látnók a kép felét: a francia irodalmi kultúra beszivárgását és megerősödését is. Másrészt természetes, hogy a kutatónak föltétlen joga a tárgyválasztás s Müller a XVIII. századra, abban is a francia irodalmi kultúra hatására szorítkozott: valóban így is tág tere volt s alapos kutató munkát végzett. Bevezetése megállapítja, hogy 1650 előtt a bécsi udvarban számottevő francia hatás nem mutatkozik, 1715-ben pedig Bécsben francia ember megállapítása szerint, már minden udvari ember tud franciául. Savoyai Jenő nagy kulturális terveivel tetőpontra jut a francia irodalmi műveltség terjesztése s folytatódik Mária Terézia és II. József udvarában. Lotharingiai Ferenc s a velejövő francia nemesek hatását Müller nem becsüli sokra, s Ferenc nem nagy kultúrája, csekély olvasottsága miatt a francia műveltség megszilárdításában csak másodrangú tényezőnek minősíti. Jó forrásokból dolgozik. Mégis, föl kell vetnem a kérdést, hogy a tisztára jezsuita-barokk szellemű bécsi udvar 1730 körül — utóbb Mária Terézia egész egyénisége s mégis ' a két Van Swieten befolyása egymásután 1745-től II. Józsefig —, közben 1761-ben a szabadkőműves Martini mint II. József tanítója s velük a nagyon vallásos udvarban a fölvilágosodásnak észrevétlen, de egyre nagyobb térhódítása — nem olyan mozzanatok egymásutánja-e, amelyek Ferencnek és környezetének hatását illetőleg nagyobb meggondolásra késztetnek. Mindez valóban a szabadkőműves Lotharingiai Ferenc nélkül és irodalmi kultúra nélkül történt1? Csak kérdésnek vetem föl, válaszolni rá nem tudok s nagyjában-egészében elfogadom Müller véleményét, hogy magának a Habsburg-családnak szerepe a bécsi franciás kultúra elterjesztésében passzív volt. Mária Terézia a francia barokk irodalmi szellemben nőtt fel, de nem terjesztette azt — hogy is terjeszthette volna, mikor a háta mögött, de környezetében már Voltaire hívei élneki — II. József Montesquieu eszméin építette terveit, de német nacionalizmus felé tartott. Nagyon érdekes a kép, amelyet Müller a mágnásokról fest, nevelésükről, a színházasdiról, külföldi írtjaikról: Kaunitztól — gróf Fekete Jánosig mind megismerik, fölszívják Voltaire tanításait s vérmérsékletük szerint reagálnak reájuk. Az arisztokráciára és a hozzásimuló nemességre azonban az eszmék nem hatottak; míg a francia kultúra számukra felsőbbrendű műveltség volt, amelyet illik elsajátítaniuk — hozzátenném: mert a Lajosok udvara Bécsnek mintául volt —, addig magukévá tették. A forradalom és a császárság kora azonban nem volt kedvükre való és éppen azért igazi politikai és szociális hatása rájuk nem volt. A polgárság között ellenben a francia fölvilágosodás eszméi teljességükben ismeretesek voltak és Bécsben közvetetlenebbül hatottak, mint Németországban. De mikor ëz eszmék a német és nacionalistább Aufklärunggal találkoztak, kitermelték a II. József korabeli német polgári eszményt, a jószándékú,