Századok – 1929-1930

Értekezések - BARÁTH TIBOR: A magyar állam adóügye 1605–1648 - 607

a magyar állam adóügye. 653 hiába tiltakoztak, a kamara mindig ezt a véleményt val­lotta, — 1625-ben már helyesen is, mert Pethe László elnöksége valóban ilyen emlékeket hagyott hátra s ezt az új elnök, Horváth Gáspár, 1618-ban gyakorlatban is ki­próbálta. A magyar kamara hatására törölték az 1625-ös or­szággyűlésre készen álló propozícióból azt a pontot, mely a városi adóknál a helyzet akkénti törvényesítését köve­telte „quae dicae correspondeat." A margón följegyezték: „Satius jure regio exigere, etiam restantias, non in du­bitationem vocare. Célszerűbb felségjogon behajtani, még a hátralékokat is, nem pedig kétségessé tenni."112 A helyzetre érdekesen világít rá egy Pálfy Pál el­nöksége idejéből származó iromány. Belőle megtudjuk, hogy a kamaráknak a régi alkotmányt félremagyarázó törekvése csupán taktikai fogás volt, ami szervesen illeszkedett a városokkal szemben folytatott pénzügyi politikába. Ez az 1628-ból való kamarai irat azt tartal­mazta, hogy „igazság szerint a szabad városokra taxát csak abban az időben szoktak kivetni és csak egy eszten­dőre, amelyik évben országgyűlés van. A kamara e rész­ben ugyan arra törekedett, hogy amint a többi adót is két esztendőre szokták kivetni, ugyanúgy annyi időre járjon a taxa is. De a városok addig bolygatták a dolgot, míg elnyerték őfelségénél és országlakóknál a diétán egy­aránt, hogy nem többre, csakis egy esztendőre tartoznak fizetni".11 3 A vonatkozó 1625 :43. cikkel, mely a „szokásos" összeget is hangsúlyozta, a városok adóügyében egyen­lőre nyugalom keletkezett. Értelme szerint ugyan csak a bánya- és mezővárosokat illette, de a negyedik rend az egész státusra vonatkoztatta, mint ez a későbbi iratok­ból is kitűnt. Ilyen értelemben újították meg az 1638 : 35. 112 1625. propozíció. Staatsarchiv. — Lipót alatt már minden adót „jure regio" szedtek. Huber-Dopsch, S. 219. f. 113 Pozsonyi kamara opiniója a jövedelmek gyarapítá­sáról. „Taxa porro liberarum civitatum rede etiam tantum eo tempore, quo diaeta in regno celebrari sólet, etquidem ad unum annum per suam majestatem imponitur. Nos quidem hac parte quo (= eo) laboravimus duntaxat, ut sicut diversa dica ad duos annos, ita etiam taxa ad duos annos per suam majestatem civitatibus irrogaretur. Sed in tantum illi civitatenses circa hanc rem sollicitarunt, ut non nisi unam solvi debere, tarn penes suam majestatem, nobis qui­dem reclamantibus, quam et regnicolas in publicis diaetis obtinuerint." Pozsony, 1628. március 11. Hofkammer, 1629. március.

Next

/
Oldalképek
Tartalom