Századok – 1929-1930

Történeti irodalom - Folyóiratszemle - Háborús felelősség 556

557 TÖRTÉNETI IRODALOM. a célból azonban éppen szükséges tökéletes kidolgozása legújabbkori törté­netünknek olymódon, hogy abban ügyünknek lelkünk mélyéig átérzett igaz­ságán kívül semmiféle más vezérmotívum ne jusson vezérszerephez. Barnes, Harry Elmer: The end of a myth. Professor Fay on War Guilt. Barnes kritikailag ismerteti S. Β. Fay: The origins of the World War Newyork: Macmillan c. 2. kötetes művét, amelynek megjelenését történelmi eseménynek tartja. Fay a háborús felelősség irodalmában való­ságos legendás alakká nőtte ki magát, akitől a háborús felelősség egyes irányai vagy rettegtek, vagy akiben reménykedtek, így főként a revizio­nisták. Utóbbiak arra támaszkodtak, hogy Fay az új bizonyítékok hatása alatt folyton javította álláspontját. Így a „Grosse Politik" kritikájában megállapította, hogy ha Németország részben felelős is a világháború kitö­résében, de semmiesetre sem inkább, mint a többi hatalom, de egyenesen hamis az az állítás, hogy szándékosan törekedett a világháborúra; ellenkezőleg, Anglia kivételével a legtöbbet tett annak megakadályozására, Fay könyve a legutóbbi évek okmánvszeríí bizonyítékain olyképen épül fel, hogy azon újabb okmányok már álig okozhatnak változást. A háborús felelősség gyorsan növekvő irodalma által e tárgyban keletkezett érdeklő­dés és az ebben kifejlődött türelmi álláspont által előkészítve, éppen a maga idején jelent meg. Az ezen a téren nagy ismeretekkel bíró kritikus ezerint ez a könyv minden szempontból a legkiválóbb a háborús felelősség történelmi irodalmában, amelynek értéke annál nagyobb, mivel minden oldalról nagy nyomást gyakoroltak reá, hogy eltérjen a történelmi igaz­ságtól és tárgyilagosságtól, do eredmény nélkül. Objektív tényeivel, amelyek nagyrészt a revizionista irány javára szolgálnak, szétmorzsolta a versaillesi békeszerződés háborús felelősségi záradékát. Fay nem foglalkozik csupán 1914 június 28—augusztus 5 eseményeivel, hanem az első kötet teljesen a világháborút megelőző diplomácia történetének, a második kötet első fele pedig az osztrák-szerb diplomáciai viszálynak van szentelve. Ismertető szerint az első kötet, amely jóformán magában álló ezen a téren, lényege­sen értékesebb a másodiknál, mert az előbbiben nem vezette az a vezérelv, hogy ne helyezzék egysorba a revizionista tudósokkal. Ismertető arra törek­szik, hogy Fay művének helyét kijelölje a különböző irányok között. Fay-t aligha követelheti magáénak az az iskola, amely Németországot egyedül tartja bűnösnek („bitter-enders"), de nem számítható az extrem revizionistákhoz eem, akik a központi hatalmak teljes ártatlanságát han­goztatják; úgy látszik azonban, mintha legközelebb állna a Benouvin— Schmitt-csoporthoz, amely arra törekszik, hogy minél többet mentsen meg az entente javára a felelősség kérdésében. De még ezzel szemben is Fay ezerint nem a német rosszakarat szüleménye a háborúra vezető szövetségi rendszer, sőt Bismarck szövetségi politikája az európai béke fenntartására irányult. A militarizmus és a fokozódó fegyverkezés vádjával sem terhelhetők egyedül a németek. Az angol-német tárgyalások (1898—1903) igazolják az angol ajánlatok egyoldalúságát és a németek szkepticizmusát. A Del­cassé lemondásának követelése német részről annak idején Franciaország­nak előnyös volt és a francia befolyásra vezethető vissza. Németország biztosította az annexió békés elintézését is. Ami az 1910—14 közötti vál­tozásokat illeti, Fay igazoltnak látja Izvolszki háborús céljait és azt, hogy Poincaré minden eszközzel megakadályozta az entente többi tagjainak bármely közeledését a központi hatalmakhoz. Bizonyítja, hogy a balvég­zetű Moltke—Conrad-féle titkos katonai egyezmény csupán kitalálás. A Bal­kánon békésebb viszonyok megteremtésére törekedett és a balkán-háborúk alatt mérséklőleg hatott Ausztriára is. Ε békés törekvésekkel szemben Oroszország aktíve készült a ezlávság és germánság közti leszámolásra. (Konstantinápoly, Nagyobb-Szerbïa.) A Schmidt—Renouvin-csoport fel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom