Századok – 1929-1930

Történeti irodalom - Király János: Fejezetek Szent István törvényhozása köréből. Ism.: Iványi Béla 522

527 történeti irodalom. magyar hitbér új, még pedig egészen újkeletü szó, továbbá (74. 1.), hogy a terminológia nálunk nagyon ingadozó, mert ime pl. Páriz—Pápai a dost még jegyruhának, Frank pedig kelengyének nevezi, viszont a középkorban és a XVI. században nálunk a jegyruha egész nyilvánvalóan res parafernaleet jelentett.1 Ilyen bizonytalan és ingadozó terminológiára tehát nagyon bajos teóriákat építeni. Meg kell állapítanunk azt is, hogy az Árpád-kori, középkori és későbbi oklevelek a dost és a res parafernalest mindig külön említik, amivel nyilvánvalóan jelezni óhajtják, hogy a kettő nem egy. A dos nem jegyajáridék és viszont, amit Werbőczy Hármaskönyve I. rész, tit. 105. is igazol, ahol arról van szó, hogy a házasságtörő nő elveszti ugyan hitbérét, de nem veszti el jegyajándékát, nem a res parafernales-t, ami a nő saját különvagyona lévén, tőle még ilyen esetben sem vehető el. így tehát a dos semmiképen sem lehet a res parafernales-szel egyenlő. Ezt az álláspontot az ennsi, bécsújhelyi és bécsi jogok is inkább látszanak igazolni, mint az ellenkező felfogást. így tehát az 1312. évi oklevél XVIII. századi magyar regesztájának kifejezései a XIII— XIV. századokra nézve semmit sem bizonyítanak, s mindaz, amit szerző erre az oklevélkivonatra épít (119. s köv. 11.), néhezen tartható fenn. Nem lehet tehát ezzel pl. azt sem bizonyítani, hogy nálunk a eonsumatio matrimonii nyugati hatás folytán nyilvános lett volna, mert erre nálunk alig akad példa. Ami már most a nő felett gyakorolt hatalmat illeti, mivel az őemagyarságnál a Gardézi idejében és még később is a nőért végsőleg a család adja a vételárt, a kalimot, így a nő voltaképen nem a férj, hanem a férj családjának tulajdona lesz, akit a férj birtoklásra kap s így a nő végsőleg a férj nemzetsége vagy családja fejének hatalma, mondjuk mundiuma alatt marad, amely hatalom (s ebben igaza van szerzőnek) nem jus quoad mariti ad uxorem. így egyik nemzetségvágy családfői hatalom alól a másik alá kerül a nő ott, azoknál a népeknél, ahol a vagyonközösség már megszűnt, ahol tehát már ismerik a magántulajdon fogalmát. Ilyen népeknél a férfi (a családfő) a magántulajdont a nőre és gyermekekre is ki akarja terjeszteni és ki is terjeszti. Míg tehát a vagyonközösségben élő ezlávoknál a nő férje halála után visszatér saját zadrugájához, nemzetségéhez, addig nálunk magyaroknál, akkor, amidőn már ismerjük a magántulajdont s nem élünk vagyonközösségben, a nő férje halála után nem tér vissza előbbi nemzetségéhez, oda nem ie térhet vissza, hiszen mint árut őt férje családjának feje megvásárolta, így tehát rendelkezik is vele β ezért a férj családjának feje kényszerítheti az özvegységre jutottt nőt a másodszori házasságra, ami alól azután Szent István II. 26. törvénye az özvegyeket felszaba-1 Zolnai—Szamota: I. m. 429. 1., ahol 1475-ben, 1509-ben res parafernales = jegyruha, azaz jegyajáridék.