Századok – 1929-1930

Értekezések - PLEIDELL AMBRUS: A magyar kincstár apatini telepei Mária Terézia korában - 486

A MAGYAR iflNCSTÁR APATINI TELEPEI MÁRIA TERÉZIA KORÁRAN. 489 egyik tipikus, bár zseniális alakját állítaná elénk, bizo­nyos azonban, liogy nagystílű ember volt s korának gazdasági törekvéseit teljesen magáévá tette. Mindjárt működése elején nemcsak az apatini gyárak ügyét ka­rolta fel nagy megértéssel,1 hanem Pozsonyban 1767 elején néhány társával ő maga is alapított egy selyem-, vászon- és kartonnyomó gyárat2 s valószínűleg az ö be­folyásának tudható be, hogy a magyar kamara com­missio impopulatoinissza 1767 elejétől commissio im­populationis et manufacturarum cím alatt működött tovább, amelyben ő lett a gyárügyek előadója.3 Mint említettük, gróf Grassalkovich Antal kamara­elnöknek az apatini eseményekről nem volt tudomása, s mikor tudomást szerzett róluk, akkor sem akart bele­avatkozni. Mindössze arra utasította a kamarát, hogy a posztógyárat szereljék fel kallómalommal is.4 Csak amikor értesült arról, hogy már sok ezer forintot fek­tettek be ezekbe az üzemekbe, határozta el magát közbe­lépésre. Nem lehet kétséges, hogy Kempelen Farkas kamarai tanácsos irányította rá az öreg kamaraelnök figyelmét az apatini gyárak ügyére. Grassalkovichnak magának is volt Hatvanban posztógyára s mint világosfejű em­ber, hamar átlátta a helyzetet. Elrendelte, hogy ezentúl a gyárügyeket ne bizottság tárgyalja a kamarán, hanem teljesen önállóan az egyik kamarai tanácsos intézze, s mint olyan embert, aki ért is hozzá, szorgalmas és kedve is van ezekhez az ügyekhez, Kempelen Farkast kinevezte a már fennálló és a jövőben felállítandó összes kamarai gyárak és ültetvények igazgatójává.5 1 V. ö. Exp. cam. 1767. Jan. Kruspér 9. és u. o.: Prot, commiss. imp. dd. 26. Jan. 1767. l-o. 2 Exp. cam. 1767. Febr. Aug. 14., Ben. res. 4. Mart. 1767. stb. 3 Litt, praes. Grassalkovich dd. 5. Dec. 1766. 4 Siquidem hactenus nullam cognitionem et informatio­nem manufacturarum Apathiniensjurn habuerim, ideo nec ad dispositiones circa progressum earundem necessarias me im­mittere volui, — mondja Grassalkovich a magyar kamarához 1767 jan. 16-án intézett levelében: Exp. cam. 1767. Jan. Pest. sal. off. 2. — Prot, commiss. imp. dd. 26. Jan. 1767.: Exp. cam. 1767. Jan. Kruspér 9. jelzet alatt. — Nolebam damnosam hanc oeconomiam facto meo ingredi, qua alioquin sine scitu meo, et in abstracto antecedenter agebatur, — irta 1767 dec. 3-án a magyar kamarának Grassalkovich: Exp. cam. 1768. Mart. Kruspér 9. 5 A kinevezési decretum Kempelen 1769 jan. 28-án kelt jelentése mellett: Acta post Grassalkovich. Fasc. 7. No. 10. és Acta cameralia. Ser. II. Fasc. 15.

Next

/
Oldalképek
Tartalom