Századok – 1929-1930

Történeti irodalom - József főherceg: A világháború amilyennek én láttam. III. köt. Ism.: doberdói Breit József 440

441 TÖRTÉNETI IRODALOM. amelyekkel abból a szempontból is a legszorosabb összefüg­gésben áll, miután ez is a doberdói fennsík poklának harcaival foglalkozik. A mű VII. fejezete az 1916. évi február 18-tól már­cius 18-ig terjedő 5. isonzói csatát, a VIII. és IX. fejezet a 6. isonzói csata elnevezése alatt összefoglalt, a többieknél jóval szelídebb képű küzdelmeket, a X. fejezet az 1916. évi augusz­tus 18-tól szeptember 22-ig terjedő 7., a XI. fejezet az ugyan­azon évi szeptember 22. és október 21-ike között lefolyt 8. s végül a XII. fejezet a 9. isonzói csatát tárgyalja, amely 1916 október 21-től november 30-ig tartott. Ebbe az időbe esik Fe­renc József király halála is, miről József királyi herceg fáj­dalomtelt szívvel, a következő kivonatosan közölt rapszodikus mondatokkal emlékszik meg könyve 790—791. oldalán: „Tele­fónhír: Ö Felsége meghalt! Elhagyott bennünket az Isten! Alig tudom elhinni, alig tudom magamat összeszedni!... Halála a legsúlyosabb csapás ilyen nehéz időben. Mit fog a teljesen tapasztalatlan fiatal Károly csinálni, akit Ferenc Fer­dinánd Brandeiss-ba és Kolomea-ba zárt be, hogy a világért se lásson és az élet nagy könyvéből ne tanulhasson semmit. Meg lesz-e az ereje, hogy a széjjelhullástól megóvjon mindent, amit nagy halottunk tekintélye és erélye összetartott?" Igaz, szívünkbe markoló, de — tekintve, hogy itt egyik főherceg a másikról beszél — egyúttal kemény, lesújtó szavak ezek a magyar trón egykori várományosáról, Ferenc Ferdinándról, akinek halála robbantotta ki a nagy világégést s akinek bal­jóslatú, gyúlöletteljes uralmától az igazságos és jóakaró isteni gondviselés épp a tizenkettedik órában mentette meg hazánkat. Szép szavakat szentel József főherceg hazánk nagy fiá­nak, gróf Tisza Istvánnak is, többek között ezeket mondván (239. old.): „Hirek keringenek, hogy Tisza elmegy! Ez nagy hiba volna, mert bár én sokban nem osztom politikai nézeteit, mégis, az a meggyőződésem, hogy a háború után az ő erős akaratára és vas erélyére feltétlen szüksége lesz az ország­nak és királynak... mert hogy akkor ne zúzassunk szét, szere­tett magyar hazámnak Tiszára lesz szüksége, az ő tapasztala­tára, tudására, nyugalmára, hajthatatlan vasakaratára és mindenekfölött önzetlen hazafiasságára". Az előző kötetekhez hasonlóan ez a kötet is, nagyarányú kincses tárháza a széleskörű taktikai és stratégiai ismeretek­nek, a volt monarchia e legborzasztóbb hadifrontján szerzett bő tapasztalatoknak és tanulságoknak. Ebben a kötetben is alig van lap, amelyen a fenséges szerző lángoló faji és haza­szeretetének és a magyar katona akkor már általánosan meg­csodált kitartása és hősiessége elismerésének a legszebb, szívre­ható szavakkal kifejezést ne adna. A 79. oldalon olvashatjuk többek között, hogy a bizonyára nem magyar Schenk altábor­nagy „keservesen panaszkodott a csehek ellen, akik folyton átszökdösnek, sírástól elcsukló hangon dicséri a székesfehér-

Next

/
Oldalképek
Tartalom