Századok – 1929-1930

Történeti irodalom - Erdélyi Gyula: A magyar katona. Ism.: Markó Árpád 421

422 TÖRTÉNETI IRODALOM. sikerek fokozódásával arányosan fogyott a tulajdonképeni államfő, a gyula, tekintélye, míg végre Szent István király személyében összpontosult e kettős hatalom végérvényesen. Árpád hadserege volt Erdélyi fejtegetései 6zerint az első hivatásos hadsereg. Szervezésében rejlik annak a titka, hogy miért volt képes ez a sereg sorozatos győzelmeket aratni nálánál magasabb kultúrával rendelkező népek felett. A honfoglaló magyarok haroegysége a régi hűn „tömény"-től eltérően, a „drungus" (dandár) volt és szervezete általában az 5-ös és 10-es számrendszer kombinációján alapult. Az egéez hadsereg létszáma húszezer lovasból állott. 933-ig, a Riade melletti ütközetig, a sereg kizárólag lovascsapat volt, amikor azonban ellenségeik rájöttek a lovas támadások ellen egyedül hasznos védekezési módra, a sánc- és várépítésre, szükségessé vált •egyes lóról leszállított egységeknek gyalogharcra és ostromra való kiképzése és felszerelése. A inerseburgi vereség mérte az első nagyobb csapást a honfoglaló magyarok katonai hírnevére. Nem annyira a veszteség fájt nekik, mint az a tudat, hogy ezután faji sajátságaiknak megfelelő lovas harccal nem lesznek képesek többé döntő csatákban győzedelmeskedni. Megkezdődött a lassú átalakulás várvívó gyalogságra, s ez maga után vonta a lovasság némi átalakulását is. Nehéz, vértes lovasságot honfoglaló őseink azonban nem ismertek. Könyvének ebben a fejezetében szerző részletesen ismerteti az ősmagyar katonák fegyvereit, felszerelési tárgyait, azoknak anyagát, készítési és használati módjait. Ezzel egy darab kortörténettel ismerteti meg olvasóit. A IV. fejezet különösen érdekes, mert Árpád hadseregének harcmódjaival, harceljárásaival foglalkozik. Megismerjük a menetek és táborozások módjait. Utóbbinak alakját Erdélyi a szekérvárban állapítja meg Salamon Ferenctől eltérően, aki a sátortáborozást tartotta a szokásos táborozás módjának. Őseink egy harcmódot ismertek csupán, a támadást. Nagy kiterjedésű széles vonalakban támadtak s tartalékaikat mélyen tagozták. Fürgeségüknél fogva nagyon szerették az oldalozó és hátbatámadásokat. Gyakran rendeztek színlelt visszavonulásokat s az ütközetek eredményét kíméletlen üldözéssel használták ki. Árpádot szerző, korának legkiválóbb katonai zsenijének tartja, aki vezértársaival együtt hadseregét nagy fegyelemben, széles körültekintéssel, rendkívüli eréllyel, ügyesen vezette. A nyilazásban mesterek, végsőkig kitartó, fáradságot nem ismerő katonák voltak ezek az Európa-szerte rettegést okozó lovasok. Erdélyi élénken tiltakozik azoknak a külföldi történetíróknak állításai ellen, akik a. magyarokban csupán vérszomjas, zsákmányra éhes barbár rablóbandákat látnak. Bebizonyítja, hogy őseink csupán államérdekből, vagy szövetségeseik felszólítására viseltek háborúkat. ïirtékes befejezését képezi a könyvnek a 899. évi brentai és 955. évi