Századok – 1929-1930

Tárcza - Varju Elemér: Felelet „A gróf Bethlen-család története” című munka ismertetésére érkezett válaszra 329

tárca. 339 szerepelt, domonkosrendi szerzetes van. Az ikonográfiával ismerős szakembernek nem kell magyaráznom, mennyire téved. Az első kép a magyar férfi-szenteket ábrázolja, megtoldva számukat eggyel, Sz. Zsigmonddal, aki itt, mint az uralkodó védőszentje foglal helyet. Ε szenteket ábrázolásuk és attribútumaik elegendőkép jellemzik. Hogy itt vannak, az természetes; a két szent király és Sz. Imre középkori magyar templomból talán sohasem hiányzott; képük vagy szobruk valahol a falon, vagy az oltáron, ha egyebütt nem, xígy a kapuzaton helyet kapott. A két dominikánusnak nézett alak pedig két további szent, akiket Erdélyben rendszerint egymás mellett ábrázoltak: Sz. Domokos és Sz. Ferenc, a két nagy rendalapító. Utóbbi a stigmákról teljes biztonsággal felismerhető. Éppígy szentek a többi freskókon látható nagyszámú férfiak és nők; bennük Apafiakat keresni nem lehet s nem szabad. Van azonban egy Apaffi és egy Apaffiné1

az oltár középső képén, kétségen kívül az oltár alapítói. Ha már a nemzetségi templom oltárának nem jutott hely a Bethlen-család történetében, úgy legalább ezeket a kétségtelen arcképeket kellett volna hű képben leközölni. S. úr ki is rajzolta őket, a donatrixot kétszer is, de a hasonlóságra — borítsunk fátyolt. Amiért e két alak képének másolatát hamisnak s az ilyen illusztrálási módot frivolnak2 neveztem, szokott modorában durvasággal válaszol. Hasonlítsa össze bárki a művészietlen rajzolmányokat a Both által kiadott fénynyomattal3 s mondja meg, lehet-e elég erős szavakat találni arra az eljárásra, hogy S. úr a gyanútlan olvasónak, aki az eredetit vagy annak hű képét talán sohasem fogja megismerni, eféle torzképeket tálal fel! Ε két alakon sem arc, sem ruha nem „ta-1 Valóságos rejtély, miért hiszi őket S úr anyának és fiának. Objektivitására szomorúan jellemző, hogy amikor ez az ötlet (talán az ábrázolt férfi bajusztalansága révén?) megszületik, már bizonyított tény gyanánt hisz benne s az Erdélyi írod. Szemlében egész kis regényt költ róla: „E hatalmas (!) ... szárnyasoltár... egy Apaffinénak fiáért való szívbemarkoló ( !) bánatát örökíti meg β az egész mű, úgylátszik, e fájdalomnak köszöni létrejöttét. Mindkettőnek, anyának és fiának ott látjuk a képét .... a legegyszerűbb darócruhában (!), a bűnbánat viseletében. Mily reménytelenül fájdamas az anya arca (!), mily kifejezők imára kulcsolt kezei (!!), .... Vele szemben térdel beteges, halvány (!!) fia. Szőke fürtjei, nagy, kék szemei, kis, kerek álla, domború homloka a gr. Bethlenekben (?) ma is élő, családi típusát tünteti fel." Pár sorral odébb ezt a beteges fiatalembert fedezi fel az angyali üdvözlet Gábor arkangyalában: „Itt már díszes főrendü öltözetben van ábrázolva", olvassuk elképpedve. Azt már mondani sem kell, hogy a fájdalom éppúgy a képzelődés szüleménye, mint a darócruha, vagy a halványság. Ez a dolog lehet jóhiszemű eltévelyedés, mindamellett egyúttal megtévesztése mindazoknak a gyanútlan olvasóknak, akik a fantasztikus leírást ellenőrizni nem tudják. 2 Ami annyit tesz, hogy: kegyeletlen. könnyelmű. 3 Siebenbürgische Altäre, II. tábla. 22*