Századok – 1929-1930

Tárcza - Lukinich Imre: Jelentés a Magyar Történelmi Társulat 1928. évi működéséről 324

tárca. 325 reánk. Itt elsősorban arra gondolok, hogy intézményesen kellene gondoskodni a magyar tudományos irodalom, jelesül a. magyar történetírás értékesebb termékeinek valamely idegen világnyelven való rendszeres megjelentetéséről. Mert azzal ne áltassuk magunkat, hogy a folyóiratok, vagy egyes kiadványok abrégéi által kielégítettük az esetlegesen érdeklődő külföldi szaktudós szükségleteit, hiszen folyóirataink csekély számban mennek külföldre és ennek következtében bizonyára fölötte kicsiny lehet a száma folyóirataink abrégéi rendszeres olvasóinak is. Nyelvi elszigeteltségünk okozza természetszerűen azt, hogy a külföldi bibliográfiák alig vesznek tudomást történetirodalmunk magyarnyelvű termékeiről, ellenben pontosan nyilvántartják mindazon műveket, amelyek valamely külföldi világnyelven jelennek meg. Példa rá Dahlmann-Waitz Quellenkundejának 8. kiadása, amely 1912-ben jelent meg, vagy az Uhlirzféle Handbuch, amely 1927-ben látott napvilágot. Nekünk nem lehet elegendő a becsületesen végzett munka tudata; nekünk kötelességünk arról is gondoskodni, hogy ez az érdemes munkateljesítmény a nemzetek szellemi arénáján is megjelenjen és kiküzdje és elfoglalja » azt a helyet, mely belső értékénél fogva méltán megilleti. A külfölddel való kapcsolatok kimélyítését célozta lengyel vonatkozásban Társulatunk azon akciója is, mely a krakkói egyetemen 1401—1558 közt tanuló mat gyar ifjak emlékét kívánta megörökíteni az ottani régi egyetem falában elhelyezendő emléktábla által. Az emléktábla elhelyezését elsősorban a krakkói egyetem magyar hallgatóinak nagy száma indokolja, mely 1401-től 1558-ig megközelíti a 4000-et'; indokolja továbbá az ősi Jagelló-egyetemnek reánk gyakorolt szellemi hatása s az a körülmény, hogy Krakkó volt kiadási helye az első magyar nyomtatványoknak is, melyek szerzői jobbára ez egyetem magyar polgárai közül kerültek ki. A stílszerűen elkészített emléktábla leleplezési ünnepélye méltó keretek közt 1928 december 11-én folyt le (a részletes leírást olv. Századok, 1929) s nemcsak alkalmul szolgált kegyeletes tartozásunk lerovására, hanem arra is, hogy a hagyományos lengyel-magyar barátság kötelékeit megerősítsük és előkészítsük a lengyel és magyar történetírók közvetlen érintkezésen alapuló kapcsolatát. Az ősz folyamán mintegy 10—15 lengyel történetíró egyetemi tanár budapesti látogatását már most jelezhet-