Századok – 1929-1930
Történeti irodalom - Folyóiratszemle - Historische Zeitschrift 320
történeti irodalom. 321 pedig a német-római birodalom hatalmi egyesítésére már sehogysem lehetett gondolni. A német birodalom Goethe korában valami határozatlan fogalom, amelynek sem hatalma, sem érzékelhető határai nincsenek és amelyből hiányzott a nemzetpolitikai aktivitásra képesítő német nemzeti szellem. Bár elismert, élő jog volt a német államjog, amely szerint a császárt illeti meg a legfőbb államhatalomban fekvő jogok összessége a birodalom rendjeinek törvényszerű befolyása mellett, mégis a tényleges császári hatalom összezsugorodása folytán a birodalomnak, mint államnak jogi megjelölése csupán fikció volt a tényekkel szemben. A Habsburghatalom az ő nem-német és birodalmonkívüli országaival kinőtt a birodalomból és középeurópaiból keletközépeurópai nagyhatalommá lett. Mindamellett szoros kötelékek fűzték Ausztriát a birodalomhoz. A Habsburgok évszázadok óta törekedtek arra, hogy jogilag annyira különböző állású országaikat egy osztrák monarchiává egyesítsék. A császár ugyanis, mint magyar és cseh király és mint osztrák főherceg csak véletlen kapcsolatában áll jogilag különböző erőknek. Jogi személyisége mint császárnak és mint Ausztria főhercegének különösen a hűbéri viszony közjogi viszonylatában jut kifejezésre. A nagy francia forradalom a népek felszabadítása mellett hatalmi politikát is követelt: Franciaország terjeszkedését a „természetes határokig" és ennek érdekében a német államok föderalizálását, szemben az erőteljes központi hatalommal. Ilyen körülmények között sem gondolt 6em Ausztria, sem Poroszország arra, hogy nagyhatalmi állásukat a halódó német birodalommal életre halálra egyesítsék. A napóleoni békék teljesen felbomlasztották a német birodalom szervezetét és nemzetközi jogi állását. Napoleon ezzel szembeállította 1804-ben az ő nyugati császárságát. A regensburgi birodalmi gyűlés ebben a veszélyes helyzetben belső közjogi vitákkal foglalkozott fokozódó részvétlenség mellett. A rideg ée a mély ι szellemet nélkülöző II. Ferenc többre becsülte házi hatalmának közösségét a német birodalomnál. Főtanácsadói: Cobenzl udvari kancellár és Colloredo, I a birodalmi vicokancellár sem álltak a helyzet magaslatán és a francia császárság elismerésének kérdését, mint amely Európa életkérdése volt akkor, főként mint rang- és etiketkérdést kezelték. Kit illet meg az elsőség: a Nagy Károly tradícióira támaszkodó, örökösnek tervezett francia császárságot, vagy a választáson alapuló német császárságot, mely évszázadok ' óta nagyrészt Habsburg-kézben volt. Minthogy más államok is foglalkoztak a rangemelés kérdésével, az volt az eldöntendő kérdés, hogy Ausztria szuverénje az edd'gi e'sőrendű hatalmakkal való egyenlőségét meg tudja-e tartani másként, mintha szuverén birtokainak örökös császári címét veszi fel. A német császári méltóság örökössé tételének a gondolata a Habsburg' házban a birodalom felbomlásának előrehaladott stádiumában keresztülvihetetlennek mutatkozott és nem volt remélhető, hogy ehhez Napoleon ) hozzájárulása vagy támogatása megnyerhető. Ezzel szemben az örökös tartományok hűbéri viszonylata a birodalomhoz oly gyönge, a privilégiumok ' száma oly nagy, hogy az már egyenlő a szuverén'tással, viszont a német. császárnak joga van — önmagának is — koronát adni. Joga van továbbá, éppúgy, mint más uralkodóknak, saját rangját emelni és azt elismertetni, annál is inkább, mert tényleges alapjai is adva vannak: a több független kirá'vságból és hercegségből álló monarchia is magas foka a hatalomnak és tekintélynek. Ennek alapjául jogilag azonban csak a birodalomtól független Magyarország, k: sebb joggal a cseh korona is szolgálhatott, azonban a birodalmi jog megsértése nélkül nem volt a császári méltóság alá helyezhető a birodalom tulajdonát képező osztrák terület. Felmerü't a magyar galíciai és a magyar cseh császári cím lehetősége is, ez utóbbi szerepel Napoleon értesülései között is, a hivatalos tárgyasokban az örökös császári cím alapjául az egész ausztriai monarchiát vették olyképen, Századok, 1929. VII-VIII. füzet. 21
