Századok – 1929-1930

Történeti irodalom - Striedinger; Ivo: Der Goldmacher Marco Bragadino. Ism.: Kravjánszky Mór 310

történeti irodalom. 313 otthagyta az ő Lauráját és többi embereit és barátait, nekivág a Bajorország felé vezető útnak, hiszen V. Vilmos herceg nem kisebb emberét, mint udvari orvosát és müncheni kincstárnokát (Rentmeister) küldte el érte. A herceg építkezik, fejedelmi bőkezűséggel gondoskodik a jezsuitákról, adósságai halmozódnak, csak egy út vezeti őt ki az anyagi gondokból, ha megszerzi azt az „aranycsinálót", akiről velencei ágense oly dolgokat jelentett neki, amit a józan Minucio Minucci római ügyvivője sem tudott lerontani benne. Bragadino először Landshutban éli világát a hercegnél, oda hozza a szalmaözvegységből Lauráját és titkárát, meg egy-két emberét is, majd október 18 után az egész társaság Münchenben van. A herceg csak jó későn tereli az aranycsinálásra a beszédet, a csaló inkább szinte gyónásszerűen bevallja lelkiismerete rendezetlen voltát, hiszen kiugrott barát, pap és szeretőt tart, és a jó herceg vállalkozik arra, hogy megszerzi Rómában barátja számára a szükséges felmentéseket, hogy a dolog rendeződjék. Bragadino itt is hő marad múltjához. Elfogja a honvágy Velence után, akkor, midőn nagy az inség, és még a velencei követ se tud gabonát szerezni Bajorországból Velence számára, Bragadino az, aki, hogy visszatérhessen hazájába, 3000 öszvényi bajor gabonát ajánl fel Velencének, de Velence nem kér belőle, se az ajándékából! így természetesen Bragadino tovább fejte a herceget, aki az ő mindennapos vendége, annyira, hogy a herceg sok arany és ezüst értéktárgya, nagy összegek esnek a csaló áldozatául, míg végre a herceg egy oly kiáltó jogsértést követ el, hogy egy ellenpárti udvari forradalomra van szükség, hogy Bragadinót és egész házanépét lefogják (1591 március 19). A habok összecsapódtak Bragadino felett. A csaló más kiutat nem talál, mint belekapaszkodni a jezsuitákba. Gregorius di Valencia pátert kéreti magához Ingolstadtból, életgyónást végez, írásban is kijelenti, hogy sohasem értett az aranycsináláshoz, amit tett, az csak kézügyesség volt. De a jezsuiták se akadályozhatták meg a világi törvények szabad folyását, ők a lelket mentették csak, legfeljebb annyit értek el, hogy benne a papot látták és kieszközölték, hogy a herceg nem engedte meg a kínzóeszközök igénybevételét a kihallgatásnál, hiszen amúgy is mindent vallott már, és hogy kegyelemből nem akasztásra, de fejvételre ítélték el. 1591 április 26-án ütött Bragadino utolsó órája, a bakó oly szerencsétlenül sújtott feléje, hogy a csapás csak koponyáját érte, hogy a feldühödött nép már majdnem a bakót lincselte meg, és végre úgy kellett agyonütni a szerencsétlen Bragadinót, akinek a holttestét a jezsuiták temették el tiszteséges módon. így ért véget a nagystílű csaló és kalandor pályafutása,