Századok – 1929-1930

Értekezések - GYALOKAY JENŐ: A tömösi ütközet 1849 március 21-én 237

244 gyalókay jenő: — a tömösi ütközet 1849 március 21-én. hasonló eseményével: II. Rákóczy György átkelésével Máramarosból Lengyelországba. 1657 januárius 20-án a máramarosmegyei Szinevér faluból kellett a hadsereg­nek egy elég alacsony vízválasztóra kapaszkodnia, ame­lyet előbb Földvári Ferenc szemügyre vett és járható­nak is talált, de amelyet a hirtelen megbomlott időjárás: esőre és erős olvadásra nyomban következő nagy hava­zás, majd fagy, szinte járhatatlanná tett. Rákóczy igaz­ságtalanul szidta és átkozta szegény Földvárit;1 nem ő volt a hibás, lianem az állhatatlan, egyik szélsőségből a másikba csapó magyar éghajlat. Ez okozta a bajt Tömösnél is, annak bizonyságául, hogy hasonló okok, egyező körülmények között, hasonló okozatokat szülnek. Még a jól táplált és pihent orosz lovak is felmondották a szolgálatot; hát még az osztrák hadtest hetek óta állandóan hajszolt, többet koplaló, mint evő, elcsigázott lovai. Tudnunk kell ugyanis, hogy élelmezés dolgában nagyon zűrzavaros viszonyok uralkodtak Puchner had­testében. Volt ugyan mindenik dandárnál egy-egy had­biztos, akinek a hadtest főhadiszállásán kellett volna az élést átvennie. Ámde az utolsó napokban már ott se volt ehető falat. Március 19-én és 20-án a csapatok őröletlen kukoricát és kővéfagyott kenyeret kaptak, amelyet darabokra zúzva kellett a tűznél megpuhítani. 21-én dél­előtt — változatosság kedvéért — rettenetesén besózott szárított halat is osztottak ki. Ezt a legénység megette ugyan, de rögtön meg is bánta, mert égető szomjúság gyötörte utána, amelyet — víz hiányában — hóval kellett oltania. A lovaknak még cudarabb dolguk volt. Türkösön például a lovasság és a tüzérség a házak szalmafedelét tépte le s ezt a nyomorúságos surrogátumot adta az éh­ségükben már a jászlak süvegfáját is megevő, elgyötört páráknak.2 Természetes, hogy ezek a lesoványodott és a hidegtől meggémberedett szegény állatok erőtlenül rogy­tak össze a predeáli hágó kaptatóján, bárha egy-egy ágyúba tizenkettőt fogtak belőlük.3 1 Rákóczy levele: Szinevér, 1657. jan 21. (Szilágyi: Erdély és az északkeleti háború: II. 351. 1.) 2 Schmid leírása (i. h.). 3 „Grösstenteils mussten aber die Geschütze ganz allein durch die Mannschaft gezogen werden, da alle Zugpferde durch forcierte Märsche und durch Mangel an Fourage

Next

/
Oldalképek
Tartalom